Grosjeant „meglepték” az Alpine vezetőségében történt változások

A Renault és a Lotus egykori Forma-1-es pilótáját, Romain Grosjeant meglepték a már Alpine néven futó gárdában történt változások, de a francia versenyző szerint „jó kezekben” van a csapat.

Joan Mir, Team Suzuki MotoGP, Davide Brivio

Joan Mir, Team Suzuki MotoGP, Davide Brivio

Gold and Goose / Motorsport Images

A Forma-1-től visszavonuló Romain Grosjean a Renault támogatásával jutott el a Forma-1-be, és 2009-ben, illetve 2012 és 2015 között az enstone-i alakulatnál versenyzett. Az akkor éppen Lotusnak hívott csapattal Grosjean 8 dobogós helyezést szerzett.

Miután továbbra is szoros kapcsolatot ápol a Renault tulajdonában álló csapat tagjaival, közelről fogja figyelni, hogyan teljesít majd az Alpine név alatt a csapat a 2021-es szezonban, és hozzátette, a téli változások – amelyek Cyril Abiteboul távozásával kezdődtek – után is optimista a csapat kilátásait illetően.

Grosjean úgy gondola, hogy Davide Brivio érkezése, aki Marcin Budkowskival fog majd együtt dolgozni, pozitív változást hozhat a csapat életében.

„Én is figyelemmel követtem a csapatot érintő változásokat, és elmondhatom, hogy nagyon is megleptek azok” – idézi Grosjeant a Motorsport.com, aki szintén kisebb sokként élte meg, hogy Brivio a sikeres MotoGP karrierjét dobta el az Alpine kedvéért.

„Egy kicsit ismerem Briviót, aki a Suzukitól érkezik. Óriási MotoGP rajongó vagyok, szóval figyelemmel követtem a MotoGP-s pályafutását, és a mostani bajnokságot, amit meg is nyertek.”

 

„Kívülről-belülről ismeri a versenyzés titkait, szóval abban reménykedek, hogy ez egy jó lépés volt a Renault szempontjából. Az pedig különösen jó lehet, hogy Marcin került a gyár élére” – mondta Grosjean a korábban az FIA-nál dolgozó Budkowski szerepéről.

„A legjobbakat kívánom nekik, hiszen az életem 10 évét a Renault-nál töltöttem. Remélem jól teljesítenek majd, és tudnak majd arra építeni, amit tavaly elértek.”

A Renault Luca de Meo vezérigazgató döntése után változtatta meg a Forma-1-es arculatát, amelyet most már az anyamárka helyett a franciák újonnan felélesztett sportautó márkájának népszerűsítésére fognak használni. A csapat még február végén bemutatja majd az új autóját, az A521-et.

Így fest a teljes 2021-es Forma-1-es mezőny Hamilton bejelentése után.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Így fest a Forma-1 2021-es mezőnye
Következő cikk Newey: Senki nem tudta, mi fog kisülni a Red Bull projektjéből…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország