Grosjean: A győzelem nagy lökést adott mindenkinek a Lotusnál

Romain Grosjean kifejtette, hogy Kimi Raikkönen győzelme hatalmas motivációt jelent az istállónak, és lendületet ad az utolsó futamokhoz.  A Lotus F1 Team versenyzője úgy érzi, hogy az egész csapatról eltűnt a nyomás, amit a győzelem hiánya...

Fotó: Lotus F1 Team

A Lotus Bahreinben és Magyarországon is közel volt a győzelemhez, de ez végül csak Abu Dhabiban, a 18. futamon jött össze. RoGro elmondta, hogy két hete nem igazán számítottak a sikerre:
 
„Ha őszinte vagyok, azt is hozzá kell tennem, hogy nem feltétlenül számítottunk rá, hogy ott nyerni fogunk”- mondta Grosjean közel két héttel a siker után.
 
„Olykor az embernek egy kis szerencsére is szüksége van a győzelemhez, és Kimi esetében ez megvolt Abu Dhabiban, mivel Lewis és Sebastian is gyorsabb volt. De a verseny az verseny, és csak az számít. Idén már egy pár alkalommal közel voltunk a győzelemhez, de valami mindig hiányzott ahhoz, hogy sikerüljön – de most nem. Ez az egész csapatnak jó”- folytatta a francia.
 
„A hat tengerentúli futamon, melyek egymást követik, egyszerűen mindenkinek szüksége van egy ilyesfajta jutalomra. Mindegy, hogy ezek most a mérnökök, a szerelők, vagy a srácok a gyárban – ez mindenkinek egy további motiváló lökést ad az utolsó versenyekre. Egyszerűen most eltűnt rólunk a nyomás.”
 
Ami az austini pályát illeti, Grosjean kíváncsian várta az új feladatot: „Azt gondolom, hogy ez egy olyan pálya, melyen sok energiára van szükséged – mint Silverstone-ban is. És már ott is nagyon versenyképesek voltunk. Szóval nincs ok arra, hogy miért ne lennénk azok itt is.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING