BRÉKING

Grosjean: A Forma-1 egy könyörtelen világ

Romain Grosjean a Le Matin lapnak beszélt őszintén a sportról, miközben több érdekes kérdésre is választ adott.A Lotus F1 Team francia versenyzője hamarosan meghosszabbíthatja a szerződését a brit istállóval, és jövőre is Kimi Räikkönen csapattársa lehet.

Grosjean az első teljes szezonját fejezhette be a Forma-1-ben, mely felemásra sikeredett számára.

„Még mindig túl korai az igazi egyensúlyról beszélnünk. Mindazonáltal szakmai szempontból ez egy nagyon jó első esztendő volt – jó és rossz dolgokkal egyaránt. Nagyon jó, hogy az eredmények hamarabb érkeztek, mint azt gondoltam volna. Ott voltak az incidenseim is, melyek miatt népszerű voltam a sajtóban, és tény, hogy ezzel középpontba kerültem. De már tanultam ebből az egészből. Sokat dolgoztunk ezen a kérdésen. Rengeteget tanultam, ami mindenképpen pozitív. Összességében többet tanultam, mint azt előzetesen sejtettem. A Forma-1 világa sokkal bonyolultabb, mint azt elképzeltem magamnak. És, ha bekerülsz ide, egy nagyon magas szintet kell mutatnod. Ez egy olyan sport, ahol nincs helye a kegyelemnek. Ritka, hogy valaki ülést találjon magának az F1-ben, így ebben a formában nem számíthatsz ajándékra.”

A dobogós helyezésekkel csak nőtt a nyomás a francia versenyzőn.

„Tudjuk, hogy a Forma-1-ben minden esetben nagy a nyomás rajtad. De nyomás és nyomás között is van különbség. Vannak úgymond egészséges típusú nyomások, melyek pozitívnak hatnak rád. Ezeket meg kell különböztetni egymástól, hogy megtaláld az egyensúlyt önmagadban.”

Miután ez egy rendkívül versenyképes sport, a pilóták között csak ritkább esetben alakul ki barátság, vagy egy szorosabb emberi kapcsolat.

„Szerintem lehetséges az, hogy a Forma-1-ben is barátokat találjunk. Tiszteletben tartod a másikat, miközben egyes versenyzőkkel jó a kapcsolatod. A magam részéről is így van ez. Fernando Alonsóval például nagyon jól kijövök. Ő olyasvalaki, akit kedvelek. Igaz, soha nem megyünk el együtt nyaralni, de 2009 óta jó kapcsolatban maradtunk egymással.”

A Belga Nagydíj rajtjánál történtek miatt Grosjean nem vehetett részt az olasz versenyhétvégén Monzában.

„Azt hiszem, hogy korán megtaláltam erre a problémára a választ. De nem fogok erről beszélni, mivel ez magányügy.”

Grosjean nem véletlenül kezdett el szakácskodni az otthonában…

„Alapvetően ez egy motiváció volt számomra, mivel a csapat megkért arra, hogy adjak le néhány kilót. Belefáradtam abba, hogy csak csirkét és zöldbabot ettem, így új receptek után néztem. Ez az egész táplálkozással kapcsolatos kérdés érdekes számomra. Ez követően a szenvedélyemmé vált a szakácskodás. Miután 2009-ben elhagytam a Forma-1-et, egy iskolába is beiratkoztam ezen a területen. Sok időt tölthettem el a konyhában, miközben a legnagyobb szakácsok mellett lehettem. ”

Grosjean nagyapja sokáig síelt, de ő végül mást választott.

„Elég jó voltam benne, de nem versenyeztem. Ott voltak a doppinggal kapcsolatos hírek is. Hirtelen az édesapám azt mondta, nem akarja, hogy ebben az irányban haladjak tovább.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Amerikai Nagydíj: A hivatalos összefoglaló videó
Következő cikk RaceRoom Racing Experience: Egy ingyenes szimulátor

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország