BRÉKING

Grosjean: Verstappen rettentően tehetséges, de nem tanult a hibájából és bocsánatot kellene kérnie

Romain Grosjean nem haragszik a 17 esztendős újoncra, és némiképp saját magát látja benne, legalábbis a „régi Romain Grosjeant”.

A Lotus francia versenyzője először rendkívül dühös volt a Toro Rosso fiatal holland versenyzőjére, aki hátulról belerohant a monacói verseny utolsó etapjában. Végül mindketten kiestek. A versenybíróság a hollandot látta hibásnak, aki azonban nem bánta meg a történteket, és elmondása szerint semmit sem csinálna másképpen.

A Motorsport.com Kanadában Grosjeant ismét megkérdezte a történtekről. „Én is csináltam hibákat, és elég sok alkalommal, de tanultam belőlük, és aztán felálltam a dobogóra.” – fogalmazott a Lotus francia versenyzője. „Tehát semmi gond nincs ezzel, ha vétesz egy hibát a versenyen. A legfontosabb az, hogy elismerd mindezt, és tanulj belőle, valamint megtanulj bocsánatot kérni azoktól, akiknek kárt okoztál.”

„Max nagyon, nagyon tehetséges, és amit csinál, az igazán hatásos, de hibázott, és kissé kiábrándítónak találtam azt, hogy nem tanult belőle. Még ma is a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy ugyanúgy fog vezetni. A Forma-1 azonban veszélyes, és ezt szem előtt kell tartania.”

„Fiatal versenyzőként próbálsz magadnak és mindenki másnak is bizonyítani. Max második volt az első szabadedzésen, és volt egy jó időmérője, majd egy rossz kiállás után a hátam mögött találta magát. Volt néhány manővere a kék zászlónál, és már majdnem ott volt a TOP-10-ben. Akkor azt gondolta, majd ő megmutatja az embereknek, hogy tud előzni Monacóban.”

„2013-ban ez nem jött be nekem, és hibáztam, ami teljesen rendben van, de később bocsánatot kértem. Tanultam a múltból, és ma már másképp kezelem a dolgokat. Erősebbé váltam, és tanultam belőle.” „Az egyetlen dolog, amit kívánok Maxnek, az az, hogy jöjjön rá ezekre a dolgokra. Biztos vagyok benne, hogy lesz néhány sikeres versenye.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Így még garantáltan soha nem láttad Lewis Hamiltont! Mindig meg tud lepni minket a világbajnok.. Színésznek áll?! Lewis Hamilton - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on 2015. június 4.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Max Verstappen: Egy „földönkívüli” F1-es versenyző! Hogy csinálja?
Következő cikk A Mercedes ráér, csak Spában érkezik az erősebb motor, a Ferrari előbb villantana

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország