Grosjean: Vannak gyengeségeim, de az autó fejlesztése az egyik erősségem

Romain Grosjean nem tagadja, a 2019-es szezon rosszul sikerült neki, és a Haas-nak is. Még ha az autójának gyengeségeit figyelembe is vesszük, 18. helyezés a világbajnoki pontversenyben, csak a két Williamst megelőzve hatalmas csalódás volt.

Romain Grosjean, Haas F1 Team VF-19

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

Ezen rossz adatok ellenére nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a csapat megértse, mi okozta a kisiklást a biztató szezon előtti tesztek után. Nem a Ferrari volt az egyetlen csapat, akik jó szezonban reménykedve hagyták el Barcelonát.

Még több F1 hír:

A VF-19 kódjelű autó szintén jó benyomást keltett. A Haas nem is számított rá, hogy a 2018-as konstruktőri ötödik helyről visszacsúsznak a kilencedikre, csak a Williams elé, akiknek autója el se készült időben a tesztekre.

Akkor bűnbaknak – és szezon során többször is – az új Pirelli gumik voltak kikiáltva, de a szezon során bebizonyosodott, hogy ennél komplexebb problémáik voltak, nyilatkozta Grosjean. „Így a szezon végeztével nem gondolom, hogy gumi problémánk volt, sokkal inkább az autó aero karakterisztikája. Amint került egy kör a gumikba, azonnal mechanikai tapadást vesztettünk, és jobban kellett az autó aerodinamikájára támaszkodnunk. Itt kezdődtek a problémáink.”

Romain Grosjean, Haas F1 Team VF-19

Romain Grosjean, Haas F1 Team VF-19

Fotó készítője: Joe Portlock / Motorsport Images

Az éves teljesítményét ennek tudatában kell vizsgálni. „Az időmérőkön végezhettem volna jobb munkát” – ismerte el a francia. „Az autó és a 2019-es gumik karakterisztikája nem passzol a vezetési stílusomhoz. Mindig tudsz alkalmazkodni, de sosem fog olyan könnyen, simán menni, ahogyan azt szeretnéd. Remélhetőleg a következő autó jobban fog működni”

A csapat több verzióját is kipróbálta a 2019-es kasztninak, ezzel megnehezítve, hogy direktben össze lehessen hasonlítani csapattársával, Magnussennel. A Francia Nagydíj fordulópont volt. Grosjean, aki a spanyolországi fejlesztések óta elégedetlen volt az autóval, hamar feladta a versenyt, hogy a motor alkatrészeit ne terhelje tovább, majd levonta a következtetését a csapat problémáiról.

„Paul Ricardig azt hittük, a gumik a hibásak,” – folytatta Grosjean – „majd az időmérő után mondtam, „fiúk, nem a gumik, az autó, az autó karaktere.” Akkora már túl voltunk az összes hőmérsékleti tartományon, az összes lehetséges környezeti hatáson, amin csak akartunk, de sosem működött megfelelően. Tehát nem a gumik a rosszak.”

Romain Grosjean, Haas F1

Romain Grosjean, Haas F1

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

Silverstone-ban a Haas visszatette az ausztrál nagydíjon használt elemeit. Grosjean sokkal jobban érezte magát az autóban, egészen addig, míg az első körben össze nem ütközött csapattársával, Kevin Magnussennel. A következő versenyen, a német nagydíjon az eddigi legjobb időmérős teljesítményt nyújtotta. Hisz benne, hogy az érzéke az autóhoz jó szolgálatot tett a csapatnak.

„Ez mindig is az erősségem volt. Sok gyenge pontom van, de fejleszteni az autót mindig is erősségem volt. 2014-ben (a Lotusnál) borzalmas autónk volt, de keményen dolgoztunk és 2015-ben egy sokkal jobb autóval tértünk vissza, jó eredményekkel és egy pódiummal”

„Most ugyanez a helyzet: 2017 nem volt annyira jó, de 2018 sokkal jobb volt. Ebben az évben pedig Barcelona után egyszerűen nem akartam az új fejlesztéseket használni, mert nem érződtek jónak. Sok időt megspóroltunk volna, ha hamarabb visszatérünk a korábbi változathoz. Utólag persze könnyű ezt mondani.”

Romain Grosjean, Haas F1 Team VF-19

Romain Grosjean, Haas F1 Team VF-19

Fotó készítője: Andrew Hone / Motorsport Images

Mind e problémák ellenére Grosjean többször is megfordult a Q3-ban és rajtolt a top 10-ből. Az értékes rajthelyeket azonban csak ritkán sikerült pontszerzésre fordítani. „Szerintem a versenyek és a versenytempó jó volt, még akkor is, ha a 15., 16. helyen haladsz, és senki nem látja, hogy jó munkát végzel. Általában a verseny volt az erősségem az időmérő helyett. Ilyenkor csak a csapattársaddal tudnak összehasonlítani.” Grosjean ugyanakkor kevesebb pontot szerzett idén, mint Magnussen.

Bár Grosjean többször esett ki a futamok alatt, mint bármelyik másik versenyző, többször is jó esélyt szalajtott el, hogy pontokat szerezzen a középmezőny többi tagjától. A kiesések nagy része nem önnön hibája volt, (5 technikai a 7-ből) de többször sem sikerült megvernie a Renault, Toro Rosso, Racing Point pilótáit.

„Nehéz szezon volt” – ismerte el. „Teljes katasztrófa? Nem. Jó szezon? Nem. Egy rossz szezon valószínűleg igen. De ha összevetjük a pozitívumokat a negatívokkal, még mindig több a pozitívum. De az összkép nem jó, mert az autó sem volt jó.” Grosjean úgy érzi, hogy „ki tudta hozni a maximumot a kocsiból” és pozitív a folytatást illetően.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Minden idők egyik legrosszabb F1-es versenyzője 45 éves lett
Következő cikk Semmi fordulat nem lesz: a Mercedes, Wolff és Hamilton is maradhat a helyén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország