Grosjean továbbra is eljár a pszichológushoz: a Lotus versenyzője nagyon rendben van

Romain Grosjean remekül teljesít mostanában, és a mai az év legjobbja volt – véli a lotusos. A francia a második helyen végzett, ezzel sok pontot mentett a csapatnak.

Grosjean a rajtnál került Webber elé, és a végéig tartotta a helyét. A Red Bull a futam végén nyomás alá helyezte, de Grosjean állta a sarat.

„Ez egy jó eredmény. A rajt fantasztikus volt, és tudtam, az lesz a kulcs”- kezdte Grosjean, miközben még mindig cowboy kalapban volt.

„A legjobb voltam a többiek között, ha a Red Bullt nem vesszük bele a képbe. Úgy tűnik, a gyerekem is szerencsét hoz. Egy éve tudtam meg, hogy a feleségem terhes, ma pedig beszéltem velük, mert vizsgálaton voltak, de minden rendben volt. Nagyon boldog vagyok, és már várom, hogy jövőre is visszajöjjek ide. Remek munka volt a mai, és ha megnézzük azok tempóját, akik mögöttünk haladtak, mi a magunk urai voltunk.”

A francia versenyző elmondta, az apaságnak nincs köze ahhoz, hogy idén mintha megtáltosodott volna – legalábbis az utóbbi futamokon.

„Nem igazán, hogy őszinte legyek. Keményen dolgozok, egész évben fejlesztem magam. Az, hogy apa lettem, semmit sem változtat itt a paddockban vagy a versenyzésen. Az autóban sem változtat. Otthon pszichológushoz járok, és nagyon tetszik a dolog. Továbbra is eljárok, mert úgy hiszem, jobb emberré válok a mindennapokban és a paddockban.”

„Sohasem vesztettem el az önbizalmamat – annak ellenére sem, hogy már régóta nem ütköztem…”- fogalmazott a lotusos. „Mindez csak annak kérdése volt, hogy a helyes döntések szülessenek meg a megfelelő időben. Képes legyek egyszerre több dolgot is csinálni, uraljam az eseményeket. Minden egyes területen jobb lettem. Nem könnyű fellépni a Forma-1-be, és időre van szükséged ahhoz, hogy megszokd. Talán nekem több ideig tartott, mint más versenyzőknek. A mai egy nagyon jó teljesítmény volt. Megvan a teljesítmény és a kiegyensúlyozottság is.”

„Minden egyes körben 100 százalékot teljesítettem, nem hibáztam; valószínűleg az év legjobb teljesítménye volt tőlem”- zárta a francia.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING