BRÉKING

Grosjean szerint a Haas színeiben is bajnok lehet a Forma-1-ben

A francia versenyző továbbra is hisz abban, hogy egy nap bajnok lehet a Forma-1-ben és szerinte ezt a Haas F1 Team színeiben is véghez viheti.

Romain Grosjean nem mert kockáztatni, és aláírt az újonc Haas F1 Team-hez, miután a Lotus anyagi helyzete rendkívül megromlott és a Renault csak az utolsó pillanatokban vette át az istállót.

A francia gyártó szerette volna, ha Grosjean marad, de a versenyzőnek dönteni kellett és nem akart a két szék közé ülni. A Haas F1 Team még jó opció is lehet, hiszen az amerikaiak a Ferrari technikai támogatását élvezik és a gárda mögött komoly a műszaki felszereltség és az anyagi háttér áll.

„A közösségi médiában arról írtak, hogy csak a Ferrari miatt szerződtem a Haas-hoz, és már szerződésem is van velük. Ez nem igaz.” – fogalmazott Grosjean a Reuters hírügynökség kérdésére.

„Már 5 éves koromban elhatároztam, hogy egy nap a Ferrarinak akarok versenyezni. Fogalmam nincs, hogy ez meg fog történni, vagy sem. Ez egy igazi álom lenne, de most azt gondolom, élnem kell ezzel az egyedi lehetőséggel, mely egy teljesen új csapatot rejt maga mögött. A cél az, hogy a lehető legközelebb kerüljünk egy top-csapathoz, vagy egy igazán jó eredményt érjünk el, ami nagy eredmény lenne.”

„Ez a legjobb esélye annak, hogy egy nap bajnok legyek. Azt azonban nem tudom, hogy a Haas, vagy egy másik csapat színeiben érhetem ezt el.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Eddig vakok voltak, de már látják a fényt - fotó:dppi

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. március 10.

És mi a helyzet az idei szezonnal?

„Már a szezon elején pontokat szerezhetünk. Ha ez megvan, jöhet az első öt, majd a dobogó és a győzelem. Ez egy hosszú folyamat, de nem tudom, hogy meddig fog tartani. A forrásaink megvannak ahhoz, hogy elérjük ezeket.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Renault-nak semmi baja Vettel-lel, de egy Renault-versenyző mégiscsak más
Következő cikk A barcelonai tesztek koronázatlan királya: Nico Hülkenberg!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország