BRÉKING

Grosjean: Szerelemből nem fogok a Lotusnál maradni

Romain Grosjean egyértelművé tette, ha lesz lehetősége egy jobb, versenyképesebb csapatnál versenyezni, akkor elhagyja a Lotust.

Grosjean és a Lotus kapcsolata szorosnak mondható, hiszen a jogelőd (Renault) adta meg neki a lehetőséget arra, hogy bemutatkozzon a Forma-1-ben, miután Nelsinho Piquet-t menesztette. Fernando Alonso csapattársaként nem sok babér termett számára és a 2009-es idény végén távozni kényszerült.

Akkor úgy tűnt, már nem lesz helye a Forma-1-ben. Romain az F1-től távol sokat fejlődött és a Lotusnál újra lehetőséget kapott, amivel, ha nagy nehezen is, de élni tudott. Időközben a brit istálló anyagi gondokkal találta szembe magát és két év „szárnyalást” követően az idei évre rettentően gyengék lettek.

A Lotus korábban már bejelentette Pastor Maldonado maradását, és a vezetőség bízik benne, hogy a francia is így fog dönteni.

„Imádom ezt a csapatot. Imádok Enstone-ban lenni. Imádom a hangulatot, de a végén meg akarod nyerni a bajnokságot. Egy valamiben biztos vagyok, és az az, hogy a csapat jövőre jobban fog teljesíteni.” - mondta a brit Autosport kérdésére.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Nem tudom, hogy ez jobb lesz, mint 2012-ben, vagy 2013-ban, de azt igen, hogy az ideinél mindenképpen. Képesek lesznek pontokat szerezni, és időről időre a jó helyekért küzdeni.”

Mit hoz a jövő?

„Nem gondolok a jövőre. Meglátjuk.”

A hírek szerint Grosjean a McLarennél is szóba került, de Wokingban csak, mint „B-terv” szerepel.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Magnussen hosszú távon számol a McLarennel: Hamilton nyomdokaiban?
Következő cikk Horner: Vettel a szezon második felében nagyon erős lesz!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország