Grosjean reméli, összejön a Szaúd-Arábiai Nagydíj

Romain Grosjean, a Haas F1 Team francia versenyzője reméli, a tervezett új Forma-1-es szaúdi verseny megvalósul, a projektet pedig „hatalmasnak” és „rendkívülinek” tartja. Egy új projekt van születőben.

Romain Grosjean, Haas F1

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Előző hónapban publikálták a terveket, miszerint a Szaúdi főváros Qiddiya körül új szórakoztató és üzleti negyed épülne, ebben pedig helyet kapna egy vadiúj Forma-1-es pálya is. A pályát a korábbi F1-es pilóta Alexander Wurz tervezi, és leghamarabb 2023-ban csatlakozhatna a versenynaptárhoz. Az F1 vezetői és a szaúdi megbízottak jelenleg is tárgyalnak a futamról.

Grosjean egyetlen aktív Forma-1-es pilótaként tett látogatást az projekt helyszínén, Nico Hulkenberg, Damon Hill és David Coulthard társaságában. „Őszintén remélem, hogy megvalósulnak a tervek, az építkezések pedig menet szerint zajlanak majd le” – nyilatkozta Grosjean az Autosport/Motorsport.com-nak.

Még több F1 hír:

„A pálya, amit Alex tervezett remek. Tudja, hogy mi az, amit szeretünk, és hogy mit nem. Szerencsés, hogy ilyen közeli kapcsolatban áll velünk, gyakran kérdez tőlünk. Például kipróbáltuk a pályát szimulátorban, és volt egy kanyar, amire azt mondta nem biztos még benne. Jó érzés, hogy tudunk erről beszélni, hogy van kivel megosztani a véleményünket.”

„Összességében a tervek hatalmasak és gyönyörűek, a helyszín pedig csodálatos. Remélem, összejön a futam.” Romain Grosjean 2017 óta vezeti a pilóták érdekeit képviselő szervezetet, a Grand Prix Versenyzők Szövetségét, aminek célja, hogy az F1 vezetői felé tolmácsolja a pilóták elképzeléseit és terveit a sport jövőjéről.

A francia pilóta örült, hogy ilyen nyílt a kapcsolat Wurz és a pilóták között, azt példa nélkülinek tartva „Mi versenyzünk a pályán, tudjuk, hol lehet jól előzni, és mi az, ami élvezetes. Amikor egy új golfpályát építenek, egyből egy golfjátékostól kérdezik meg a véleményét. Ez nem olyasmi, ami eddig előfordult volna az F1-ben.”


Amikor Michael Schumacher még csak a nagy út elején járt a Ferrarival, megszerezvén az első győzelmét az olaszok színeiben. Egy felejthetetlen nap Spanyolországban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Már Grosjean sem bír magával (videó)
Következő cikk Ha beüt az újabb gazdasági válság, az F1-ben még a teszteket is betilthatják

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország