Grosjean pontszerzése nem javítja az esélyeit a maradásra

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner kerek perec megmondta Romain Grosjeannak, hogy az idei első pontszerzése nem fog változtatni semmit az esélyein a 2021-es ülést illetően.

Romain Grosjean, Haas F1

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Romain Grosjean és Kevin Magnussen is eléggé szenvedős szezont élnek meg jelenleg, és általában számos körülménynek kell a kezükre játszania ahhoz, hogy fentebb tudjanak lépni a mezőnyben, ráadásul már az autóra sem érkeznek fejlesztések.

Magyarországon Magnussennek sikerült pontot szereznie, miután a tizedik helyen ért be a száradó pályán. A vasárnapi Eifel Nagydíjon pedig Grosjeannak jött jól, hogy előle öten is kiestek, valamint a késői Safety Car is segített neki abban, hogy visszavehesse körét és megtarthassa kilencedik helyezését.

Még több F1 hír:

Steiner szerint azonban a pontszerzés sem növelte a francia esélyeit, hogy egy tizedik teljes szezonra is a sportágban maradhasson. „Nem lehetünk annyira érzelgősek, hogy versenyről versenyre megyünk, és azok alapján döntjük el, hogy valaki marad-e vagy megy.”

„Ahogy már mondtuk, a döntés hosszabb távra szól és nem rövid távra, és nem akarok beleesni ebbe a csapdába. Ehhez igyekszem tartani is magam. Azt akarjuk felmérni, hogy mely versenyzőkkel teljesíthetne legjobban a csapat a következő két, három, négy évben.”

Grosjean a futam elején arra panaszkodott, hogy nagyon fáj a bal mutatóujja, amely még lehet, hogy el is tört, miután Kimi Räikkönen Alfája felvert némi kavicsot és az eltalálta a francia kezét. Steiner később elmondta, hogy kicsit viccelődött is ezzel, megkérdezve versenyzőjét, hogy „ott van-e még az ujja”.

„Viccelődtem vele. »Azért fájt az ujjad, mert utolsó voltál a rajtnál?« – kérdeztem tőle. Eltalálta egy kavics, és látni is lehet ezt a kamerán. Mivel nagyon hideg volt a keze és még el is találta egy kő, ez nyilván nem túl jó, de rendben van. Túl fogja élni” – mondta Steiner.

Abiteboul türelemre inti a kissé balszerencsés Ocont


Így nézett volna ki a fordított rajtrács a kvalifikációs futamon

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nem a DAS volt a kulcstényező a hideg Eifel Nagydíjon
Következő cikk Vasseurt egyáltalán nem hatja meg Räikkönen rekordja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország