BRÉKING

Grosjean óvatos gázpedálkezelést tanácsol, Maldonado szorosabb versenyzést akar

A Lotus F1 Team versenyzői nagyon bíznak abban, hogy az utcai pálya karakterisztikája az E22-nek kedvezhet. Romain Grosjean ismét pontokra hajt, Pastor Maldonado meg arra, hogy végre történjen vele valami.

Maldonado szezonja egyelőre egyértelmű csalódás, amiről nem csak a gyenge autó tehet: a Williamstől érkezett versenyző szétszórt, nincs ott fejben, töri az autókat. Lassan változnia kellene valaminek. "Nehéz ügy, mivel legvégül a szabályok mindenki számára ugyanazok, de jobban szeretném, ha az autók teljesítménye közelebb lenne egymáshoz"- mondta Maldonado a pontszerzésről és a Q1-es túljutásról.

"Ez a legfőbb dolog. Bármilyen is a csapat vagy az autó, jobb versengés kell. Csapaként határozottan ez a célunk; hogy közelebb legyünk az élhez"- jelentette ki, majd áttért Monacóra. "Kemény kihívással állunk szemben, mivel a gumik is keményebbek lesznek ahhoz képest, amit a múltban használtunk. Barcelonában szuperlágyat használtunk, és sikerült úgy végezni az egyes körökkel, hogy nem tettünk kárt az abroncsokban - korábban nem így volt. Ez nagy kérdőjel lesz. Az biztos, hogy jelenleg a Mercedes a legerősebb csapat, de keményen nyomjuk, hogy elkapjuk őket"- tűzte ki a célt.

"Nagyon szeretem Monacót. Igazán gyors voltam ott korábban, és ez az egyik legkülönlegesebb hétvége az év folyamán. Az autó terén nagyot léptünk előre, ami szerintem mindenkinek nagy lökést jelent Enstone-ban, és természetesen a versenyzőt is magabiztosabbá teszi, így jobb eredményeket célozhatok meg"- tekintett előre Maldonado.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Csapattársa arra számít, az új autókkal még nagyobb lesz az utcai pálya jelentette kihívás. A turbók előszeretettel csúszkálnak, a gumik is keményebbek. "Kisebb lesz a tapadás, mint korábban, így óvatosnak kell lennünk majd a jobb lábunkkal. Ami a motorprogramozást, a nyomatékot, az energiát, és a fogyasztást illeti, valójában könnyebb lesz a dolgunk, mint a legtöbb pályán, mivel rövidebb a versenytáv, így nem kellene annyira aggódnunk"- bizakodik a francia.

"Természetesen a lehető legjobb vezethetőségre lesz szükség a fogós szekciókban, de Monacóban az a legfontosabb, hogy bízz az autódban, magabiztos legyél. A hangsúly a lassú kanyarokon van, ami nem a legerősebb pontunk. A lehető legjobbat tesszük majd a beállítások terén, és természetesen Monacóban nem annyira a motorok a meghatározóak, ami kedvez nekünk. Nemcsak a pontszerzés volt jó Barcelonában, hanem az, hogy ötödik lettem az időmérőn - ha képesek leszünk ugyanerre Monacóban, akkor nagyon jó lenne számunkra..."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Monacóban nem hibázhatsz, mert ott a fal, centiméterekre tőled
Következő cikk F1 2013 Vs. F1 2014: Alonso Barcelonában – fedélzeti kamera

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország