Grosjean összehasonlította az F1-et és az IndyCart

Romain Grosjean az előző hét során ismét autóba ülhetett. A francia versenyzőt természetesen sérüléséről, valamint első IndyCarban szerzett tapasztalatairól is kérdezték egy interjú során.

Grosjean összehasonlította az F1-et és az IndyCart

Szörnyű bahreini balesete után Romain Grosjean 2020-ban már nem tudott visszatérni a versenypályára, így kénytelen volt a pályán kívül lezárni F1-es pályafutását. Bár kezén szerzett égési sérülései még látszódnak, azok nem zavarják őt a vezetésben. 

Még több F1 hír:

„Már majdnem teljesen rendben van. A bal kezemen és az egyik tenyeremen még van egy kis hólyagosodás, de az autóban nem igazán érzem” – nyilatkozta a francia, aki egy IndyCar-teszt keretein belül tért vissza a versenypályákra.

„A kesztyűk fel- és levétele nem olyan kellemes, így a bal kesztyűmet inkább fennhagyom, már csak azért is, hogy védjem a naptól. De alapvetően rendben van.”

Grosjean szerint az F1-hez viszonyítva az IndyCar többet követel a fizikai igénybevétel szempontjából.

„A fizikai igénybevétel óriási. Másképp nehéz vezetni ezeket az autókat, mint az F1-eseket. Míg az F1-ben egyedül a G-erők jelentenek kihívást, itt az autó teljes súlyával is meg kell küzdened. Ugyanakkor nem bánom, nekem tetszik így.”

„Próbálom leegyszerűsíteni: az F1-ben az aerodinamika mellett minden más csak asszisztál az autóhoz. Az IndyCarban az aerodinamika jóval egyszerűbb, a beállításnak pedig nagyobb szerepe van.”

„A leszorítóerő itt jóval kevesebb. A gyors kanyarok nehezebbek, de a lassabbak talán élvezetesebbek.”

A francia már megtanulta, hogy az F1-ben bevált vezetési technika nem működik tökéletesen az IndyCarban.

„Minden teszten nehéz megtalálni a határokat, ami nekem az egyes kanyarban többször is sikerült. Nem voltam túl boldog, de így alakult. Hamar megtanultam, hogy itt nem minden válik be az F1-ben használt technikák közül, ami hasznos lecke volt.”

A kategóriaváltással Grosjeannak új gumikhoz kell majd alkalmazkodnia: a Pirellik után a Firestone abroncsaival fog versenyezni.

„Jól működtek. Az IndyCarban nem használnak gumimelegítőket, így kifelé menet kicsit csúszós, de miután megjött a tapadás, konstansan lehet jó köridőket autózni. 25-26 körig nyomhattam neki, amihez nem voltam hozzászokva mostanság.”

Bár Grosjean első tesztjén a leglassabb köridővel zárta, ideje csak 0,9 másodperccel maradt el az élen végző versenyzőhöz képest.

Correa lába már sosem lesz 100%-os

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Schumacher reagált a rasszista vádakra
Előző cikk

Schumacher reagált a rasszista vádakra

Következő cikk

Lehet Fernando Alonso az idei év szenzációja? – „Álmaidban!”

Lehet Fernando Alonso az idei év szenzációja? – „Álmaidban!”
Hozzászólások betöltése