Hamilton nagyon nagy tiszteletet váltott ki az F1-es társai körében: vezér?

Romain Grosjean a forma-1-es pilótákat tömörítő szervezet igazgatójaként örül neki, hogy most már egységesen is kifejthetik a véleményüket a sportágban történő változás kapcsán.

Romain Grosjean, Haas F1

Romain Grosjean, Haas F1

Jerry Andre / Motorsport Images

A Nagydíj-versenyzők Szövetsége (GPDA) is részt vett a 2021-es szabályokról szóló kerekasztal megbeszéléseken, Alexander Wurz elnök mellett a pilóták képviseletében legutóbb jelen volt Nico Hülkenberg és Lewis Hamilton is. A Mercedes világbajnoka pedig utólag határozott véleményt fogalmazott meg, kijelentve, hogy az szabályok egyelőre még sehogy sem állnak, és ötpontos javaslattal állt elő a sportág megreformálásáért.

A szervezet egyik igazgatója Romain Grosjean örömmel látja, hogy a pilóták is beleszólhatnak az eseményekbe, Lewis Hamilton állásfoglalását pedig különösen fontosnak tartja.

"Legalább a versenyzők már tudják, hogy mi is be vagyunk vonva, meg vagyunk hívva. Mi vagyunk az egyetlenek, akik valójában tudják, hogy mire van szükség, és mire nem, hogy jobbak legyenek a versenyek. Túl sok az olyan ötlet, ami szerintünk nem hozna nagy változást. Most legalább mi is elmagyarázhatjuk, hogy milyen ötletekkel lehetne javítani a helyzeten" - mondta Grosjean, aki szerint fontos, hogy a Forma-1 összes versenyzője a szervezet tagja, vagyis mindenkinek van beleszólása a pilóták álláspontjába. "Most a legerősebb a szervezet, 100 százalékos a tagság."

"Természetesen Lewis Hamilton véleménye világbajnokként nagyon fontos a számunkra. De mindenki egyetértésben van, bárkivel beszélsz, ugyanazon az állásponton van. Mind ugyanazt szeretnénk, reméljük, úgy is alakulnak a dolgok" - mondta a francia versenyző.

Még több F1 hír:

A kérdésre, hogy vajon a versenyzők valójában a saját csapataik érdekeit képviselik-e, Grosjean azt válaszolta, hogy a GPDA egységes álláspontot alakít ki.

"Ha két versenyző valamit szeretne elérni azért, hogy a csapatuknak előnyt szerezzen, vélhetően a többi 18 le fogja szavazni, és azt mondja, 'hogy mi nem ezt akarjuk, hanem azt'. És ez a felfogás vihet előre, szóval ez egy jó rendszer. Ugyanez volt a helyzet a súlyokkal is, a 80 kg-os határ is a mi ötletünk volt, de volt pár versenyző, amely ellene volt. Volt egy szavazás, és amíg a szavazatok 50,1 százaléka egyetért valamiben, egy hajóban evezünk. Nincsenek politikai játszmák, nincsenek anyagi játékok, és addig semmit sem tehetsz, amíg öt csapat plusz egy pilóta nem ugyanazt akarja" - jelentette ki Grosjean.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 17 évvel ezelőtt Silverstone-ban megállíthatatlan volt a Ferrari
Következő cikk Bottas bebiztosíthatja helyét a Mercedesnél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország