Grosjean nem számított rá, hogy valaki 300-nál behúzza a kéziféket

megosztás
hozzászólás
Grosjean nem számított rá, hogy valaki 300-nál behúzza a kéziféket
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2016. márc. 4. 7:14

Romain Grosjean három piros zászlót is okozott, ebből kettő megpördülés volt, ráadásul igen nagy sebességnél. A Haas F1 Team remekül kezdett múlt héten, de a második teszt számos műszaki hibát hozott magával.

Üzemanyagpumpa, turbófeltöltő, brake-by-wire, azaz a hátsó fékrendszer: a VF-16 betegségei rendkívül hátráltatták a csapatot, alig tudtak érdemben körözni. Ráadásul tegnap Grosjeannak ijesztő pillanatban volt része.

„Ezen a héten jobban a határon voltunk az autóval, és ezzel egyre több problémát állapítottunk meg”- kezdte RoGro, majd kitért a fékrendszerre. „Ez egy nagyon komplex rendszer. Ezzel már 2013-ban és 2014-ben gondunk volt a Lotusnál. Olyan volt, mintha valaki behúzta volna a kéziféket 300-nál”- mondta az 1-es kanyarban történtekről. „Amikor visszamentem a pályára, már nem voltam olyan magabiztos az 1-es kanyarban, és ezek után mindig 20 méterrel korábban fékeztem.”

„Remélhetőleg az este folyamán lesz egy nagy fejlesztés. Ma tényleg láthattuk, mi jelenti a gondot, remélem, holnapra meg tudják javítani”- fejtette ki csütörtök este. „Az aerót és a kasztnit illetően minden olyannak érződik, mint múlt héten. Délelőtt hosszú etapok voltak, jó volt a gumikopás, minden rendben volt. Eddig ez nem volt egy könnyű hét nekünk, ahogy a mai nap sem volt az. Az első hét remekül ment, a második kicsit trükkös volt. A nap végén a 9-es kanyarban csúsztam ki, nem a legjobb zárás. Remélem, a holnap sokkal jobban fog alakulni.”

&feature=youtu.be&t=24m

Következő Forma-1 cikk
Barcelona – F1 2016: Kövesd élőben az utolsó F1-es tesztnapot (LIVE)

Előző cikk

Barcelona – F1 2016: Kövesd élőben az utolsó F1-es tesztnapot (LIVE)

Következő cikk

Ricciardo szerint a Red Bull számára reális az, hogy a Mercedes és a Ferrari mögött a legjobb legyen

Ricciardo szerint a Red Bull számára reális az, hogy a Mercedes és a Ferrari mögött a legjobb legyen

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Romain Grosjean
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING