Grosjean nem érti a gumik miatt sipákoló társait

A Lotus F1 Team francia versenyzője szerint nincs különösebb gond azzal, hogy a Pirelli abroncsai gyorsabban kopnak, mint azt várták, mely komoly kihívás elé állította a mezőnyt.

Romain Grosjean első három versenye gyakorlatilag egyenlő volt a nullával, miután az E21-esének kasztnija finoman szólva sem feküdt neki. A francia pilóta azonban Bahreinre új kasztnit kapott, ami végül egy dobogós helyezést jelentett számára.

„Nem titok, hogy Bahrein előtt nem éreztem magam jól az autóban. Frusztráló volt mindez. A csapattal azonban sikerült megoldanunk ezeket a kérdéseket, és most sokkal kényelmesebben érzem magam. Nagyszerű volt vasárnap Bahreinben az autóban ülve, és dobogóra állni. Ez több-kevésbé az az autó volt, mint amilyet szerettem volna. A harmadik hely egy mindenki számára megérdemelt jutalom volt a kemény munkáért cserébe.”

„A verseny nagyon élvezetés volt, sok előzéssel. Volt egy-két feszült pillanat a futam során, amikor talán kicsit túlságosan is közel voltak a dolgok, de nagyon szórakoztató volt. Remek érzés volt, hogy a 11. helyről a dobogóra tudtam felzárkózni. Ott volt előttem Paul (Di Resta), aki nem volt túl messze tőlem. Ekkor azt gondoltam, miért is ne? Megszerzem magamnak azt a dobogót! Tudtam, hogy frissebbek voltak az abroncsaim, de nem volt könnyű, mert nyomnom kellett, miközben a többiekre is figyeltem. Szerencsére a végén sikerült megcsinálnom, és kialakítottam magam mögött egy kis rést. Szóval remélem, hogy a folytatás is ilyen jó lesz, mert most valóban sokkal inkább otthon érzem magam az autóban.”

A gumikezelés, mint állandó téma a sajtóban…

„Ez mindig is része volt az időmérő és a versenystratégiának. Nem tudom, hogy a többiek miként is birkóznak meg ezzel. Én csak azt tudom, hogy minden alkalommal a lehető legkeményebben nyomom neki, hogy a lehető legjobb eredményt szerezzem meg. Természetesen bizonyos módon alkalmazkodnod kell ehhez, mert ez is része az autóversenyzésnek. Mindig alkalmazkodnod kell, ha a maximális teljesítményre törekszel.”

A következő hétvégén már Barcelonában fog versenyezni a mezőny.

„Barcelonában fontos lesz az időmérő, miután ott sokkal nehezebb előzni, mint Bahreinben. Ez egy olyan terület a csapat számára, amin még javítanunk kell egy kicsit, de már van néhány ötletünk ezzel kapcsolatban. Remélhetőleg képesek leszünk ott lenni az első sorban.”

Egy versenyzőnek mit kell tennie ahhoz, hogy rendszeresen dobogóra álljon?

„Mindenek ellőtt be kell fejezned a versenyt. Fontos, hogy következetes módon ott legyél a pontszerző között, de most a nagy eredményekről van szó. Ez egy olyan autó, amivel képesek vagyunk mindezt elérni. Szeretném, ha a rendelkezésemre álló eszközökből a maximumot hozhatnám ki. Ha azt vesszük, akkor csak most kezdődik el a szezon, szóval Bahrein egy nagyon jó kezdet volt számomra. Ha továbbra is ez lesz a helyzet, akkor biztos vagyok benne, hogy nagy dolgokat érhetünk majd el a csapattal.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING