BRÉKING

Grosjean: Most, hogy Raikkönen már nem a Lotus versenyzője, sör sincs a hűtőben

Romain Grosjean számára nagy csalódást jelent az, hogy idén biztosan nem lehet harcban a bajnoki címért.

A Lotus francia versenyzője rengeteget fejlődött az elmúlt években, de bánatár csapata rossz anyagi helyzete miatt elmaradtak az E22 fejlesztései, és még a Renault új technikai csomagja sem működik megfelelően. Grosjean két versenyből csak egyet tudott befejezni és akkor sem szerzett pontot.

„Az élet nagy kihívás. Persze, ha megnézzük a fantasztikus 2013-as idényünket, akkor úgy gondolkodsz 2014-ről, készen állsz arra, hogy bajnok legyél és keményen dolgozol majd azon, hogy mindezt elérd. Majd rájössz, hogy ez nem így van. Nyilvánvaló, hogy mindez kicsivel több, mint bosszantó. Valójában azonban ez még mindig csak a harmadik szezonom a Forma-1-ben, így remélhetőleg még sok időm van arra, hogy elérjem a céljaimat. A megfelelő helyen és időben kell lenned ehhez.” – mondta a francia a Forma-1 hivatalos honlapjának kérdésére.

Ez lelkileg is nagyon nehéz lehet, és már több alkalommal is láthattunk agresszíven beszélni és viselkedni Grosjeant az E22 teljesítménye miatt.

„Lelkileg változtatnod kell a dolgokon. Most nem vagyok versenyben a teljesítményt illetően, de tudom, hogy az autót hol akarom látni. Miután egyszer ezt elérem, meglesz a teljesítmény. Természetesen ez most nem arról szól, hogy az utolsó tizedmásodperceket, vagy századokat keressük az időmérőn. Most egyszerűen csak arra kell összpontosítanunk, hogy a dolgok a helyére kerüljenek és azok jól működjenek. Ez a cél.”

Eric Boullier távozása (McLaren) nagyon szomorúan érintette a francia pilótát.

„Számomra ez olyan, mint amikor elvesztesz egy barátot a csapatnál, de ő még mindig az én barátom a paddockban. Számomra csak annyi változott, hogy most más színekben szerepel. Persze mindannyiunk számára sokkoló meglepetés volt a távozása, de ez egy fantasztikus lehetőség neki. Most pedig tovább kell lépnünk.”

Boullier volt az, aki a leginkább hitt Grosjeanban.

„Igen! Mindig is hitt bennem, és néha fenékbe is billentett. Még mindig erős a kapcsolat közöttünk. Ő volt az én őrangyalom, amikor nehéz körülmények között találtam magam. Ő volt az, aki mentálisan helyrerakott.”

Kimi Räikkönen is távozott.

„Kimi egy jó csapattárs volt, és a tapasztalata megfizethetetlen. Jó hatással volt az autó fejlesztésére. De ő is elment, és ez van.”

Hiányzik valami tőle?

„Csak annyi, hogy már nincs sör a hűtőben… Csak viccelek!”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Üzemanyag-zabáló V8-asok vagy haladás a korral: érvek és ellenérvek, Newey nem boldog
Következő cikk Bahreini Nagydíj 2014: Folytatódik a Mercedes dominanciája, vagy odaéér a Red Bull?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország