Grosjean már közel a mercedeses teszthez?

Romain Grosjean nemrég arról számolt be, hogy a teszttel kapcsolatos tervek, melyek szerint egy Forma–1-es Mercedest vezethetne, előrehaladott állapotban vannak, tehát megvan rá az esély, hogy megvalósul a francia pilóta méltó búcsúja.

Romain Grosjean, Haas F1, gives a thumbs up

Romain Grosjean, Haas F1, gives a thumbs up

Andy Hone / Motorsport Images

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff még azok után ajánlotta fel Grosjeannak, hogy esetleg tesztelhet majd velük, hogy a francia pilóta kifejtette, méltó módon szeretné lezárni F1-es pályafutását, hiszen a bahreini balesete miatt erre nem volt lehetősége.

Grosjean most a szurkolóival beszélgetett egy kicsit a Twitch csatornáján, és itt említette meg, hogy Wolff tett neki egy ajánlatot, melynek keretében kipróbálhatja majd az egyik világbajnoki autójukat.

Még több F1 hír:

„Beszéltem velük telefonon, és már véglegesítjük a terveket. Szerintem elképesztő lesz az egész” – mondta a pilóta, miközben nem akart még semmilyen részletet elárulni, így azt sem tudjuk, hogy pontosan mikor és hol kerülhet sor a tesztre, illetve azt sem, hogy azt melyik Mercedesszel teljesíti majd.

Wolff még tavaly mondta azt, hogy ők szívesen lehetővé tennék a francia számára a tesztet, amennyiben más csapatok nem tudják vagy nem akarják ezt megtenni. A Haas ennek kapcsán kifejtette, hogy nekik nincs ilyesmire lehetőségük, mivel nem áll rendelkezésükre megfelelő hajtóegység.

Grosjean egyébként 2015-ben maga is versenyzett Mercedes-motorokkal, és a legutolsó királykategóriás dobogóját is a németek erőforrásával szerelt Lotusszal tudta megszerezni Belgiumban. Most viszont már az IndyCarra fókuszál, ahol nemsokára autóba is ülhet.

9 éve mutatták be Michael Schumacher utolsó F1-es autóját


A Mercedes 2021-es kihívásai

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A balesetét követően Alonso újra edzésbe állhatott - immár szobabiciklin
Következő cikk „A saját motorprojekt nehéz lehet, még nekünk is”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország