BRÉKING

Grosjean már ezen a nyáron bemutatkozhat a NASCAR-ban: micsoda év?!

Romain Grosjean lehet a következő olyan F1-es pilóta, aki vendégszerepel egy másik szériában, ami ráadásul a NASCAR.

A Forma-1-ben igen szigorúak a versenyzői szerződések és Robert Kubica súlyos ralis balesete csak még inkább ráébresztette a csapatokat arra, hogy nagyon vigyázniuk kell a pilótáikra.

A motorsport.com beszámolója szerint Haas F1 Team francia versenyzője azonban az első amerikai fellépésére készülhet a NASCAR-ban, és a Stewart-Haas Racing már dolgozik azon, hogy mindezt lehetővé tegye.

Grosjean korábban már elmondta, hogy érdekli a lehetőség, mert a NASCAR egy élvezetes, látványos széria, ahol nagyon nagy a versenyzés. Joe Custer, a Haas F1 Team ügyvezető igazgatója a motorsport.com kérdésére elárulta, hogy egyértelműen a kívánságlistájukon szerepel az, hogy Romainnak a lehető leghamarabb ülést adjanak az egyik versenyhétvégén.

Azt azonban egyelőre nem merik biztosra mondani, hogy mindez idén meg fog valósulni, de van rá esély, és talán nem is kevés.

„Semmi nem lenne annál érdekesebb, mintha egy jelenlegi F1-es pilóta beülne egy NASCAR autóba egy éles versenyen. Ez mindenki számára jó lenne, és az érdeklődés is nagyobb lenne.”

2011-ben Kimi Räikkönen flörtölt a Nationwide Seriesben, közvetlen az F1-es visszatérése előtt. Az amerikaiak hatalmas érdeklődést mutattak a finn iránt, és noha a francia versenyző nem akkora sztár, mint 2007 Forma-1 bajnoka, nagy lenne a médiavisszhang, főleg, hogy aktív, és a Haas F1 Team színeiben szerepel.

Custer hozzátette, hogy Grosjean világossá tette számunkra, hogy nem egy ovális helyszínen akar bemutatkozni, ahol még soha ezelőtt nem próbálta ki magát. Az ügyvezető most azon dolgozik, hogy megtalálják a megfelelő időpontot és helyszínt a tesztelésre, hogy Romain a lehető legjobb esélyekkel vágjon neki az első ilyen versenyének.

Ha a nyári időszakot nézzük, akkor Sonoma (június 26.) és Watkins Glen (augusztus 7.) jöhet szóba, amikor az F1 nincs munkában. Egyelőre azonban sok a kérdőjel, hiszen Sonoma közvetlen a Baku Nagydíj után következne, de akkor már két egymást követő futamot fog maga mögött hagyni Grosjean, hiszen a kanadai verseny június 12-én lesz.

Ebből a szempontból Watkins Glen jobb választás lenne, mivel a nyári szünetre esne, bár ott is közvetlen a Német Nagydíj után kellene versenyeznie a Haas pilótájának.

A Haas most azon dolgozik, hogy kijelöljék a teszt időpontját és helyszínét. Független a teszttől, a NASCAR-nak is jóvá kell hagynia az esetleges vendégszereplést, hiszen az ötödik autóra már minden bizonnyal különleges engedélyre lenne szükségük.

A Haas célja ezzel az, hogy felhívják magukra a figyelmet, és esetlegesen más NASCAR csapatok is kedvet kapjanak a királykategóriához, miközben az európai nézőket kicsivel közelebb vigyék az amerikai kategóriákhoz, melyek sokszor megfoghatatlannak tűnhetnek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A nap meglepetése: Piquet 12 év után rajthoz áll az F3-ban
Következő cikk Niki Lauda elárulta: a Mercedes agresszív fejlesztései vezettek a sorozatos motorhibákhoz!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország