BRÉKING

Grosjean & Maldonado: Malajziában pontokat akarunk szerezni

A Lotus versenyzői az előttünk álló Maláj Nagydíjról beszéltek. A versenyzők remélik, hogy a szerencsétlen kezdés után végre csurran-cseppen néhány pont a csapatnak.

Romain Grosjean

„Ez egy jó pálya néhány igazán érdekes kanyarral, gyors egyenesekkel, és olyan aszfalttal, amit gyakran nehéz megérteni. A hőség és a páratartalom az autót és a versenyzőt is kihívások elé állítják, de az eső szintén további kihívás lehet. Csapatként fontos számunkra, hogy egy hétvége végre jól sikerüljön.”

„Az Albert Parkban nehéz hétvégénk volt, hogy megtaláljuk az autók optimális beállításait, ezzel is bizonyítva a benne rejlő lehetőségeket. A verseny viszont nagyon rövid volt, vagyis mondhatom, hogy az az egy kör, amit megtettünk. Nagyon szerencsétlen volt, hogy a versenyünk egy apró problémán elúszott. Biztos vagyok benne, hogy Sepangban jobb hétvégénk lehet.”

„Egyelőre egyértelmű, hogy a Mercedes a leggyorsabb, így sok munka áll még előttünk, hogy behozzuk őket. Utánuk már sokkal nagyobb csata folyik. A Lotusnál tudjuk, hogy ez az első szezonunk az új motorral, így még csak most fedezzük fel az autóban rejlő potenciált. Biztos, hogy még többet tudunk majd kihozni az E23-ból, így a csapat most ezen dolgozik, hogy fejlődjünk.”

„Malajziában a TOP 10-et célozzuk meg, mivel ez lesz az első versenyünk. A versenyszimuláció alapján jók leszünk. Lényeg, hogy versenyben maradjunk, mert akkor erős eredményt érhetünk el. Malajziában tiszta lappal indulunk, így ott pontszerzéssel akarunk kezdeni.”

Pastor Maldonado

„Sepang egy jó pálya, és tetszik a kihívás, amit elénk állít. Nagyon technikás, főleg az aerodinamikai beállításokat kell eltalálni, de fontosak a gumik is, mert az aszfalt nagyon agresszív. Reméljük, hogy a verseny tovább fog tartani számunkra, mint Ausztráliában.”

„Sepangban az időjárás gyorsan megváltozhat. Extrém forróság van, vagy extrém eső – mindenre fel kell készülnünk. Még a magas hőmérséklet is veszélyezteti az autó megbízhatóságát. Versenyzői szempontból is stresszes. Azt mondhatom, hogy Sepang az egyik legnehezebb verseny a szezonban. Minden területen erősnek kell lennünk.”

„Még csak a szezon korai szakaszában vagyunk, így könnyen érhetnek meglepetések azt illetően, hogy mennek az autók. Amit eddig az E23-tól láttunk, azt mutatja, hogy összességében jól sikerült. Sepangban nagyon meleg lehet, de úgy tűnik, ezek a körülmények fekszenek az autónknak, szóval ez akár még előnyünkre is válhat.”

„Malajziára is hasonló edzéstervvel készülünk, mint az év többi versenyére. Az edzőmmel, Fabrizioval keményen edzünk, hogy olyan fit legyek amennyire csak lehetséges. Venezuelából jöttem, így a forró időjárási körülményeket már megszoktam.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Häkkinen: Kiegyenlítettebb lenne a küzdelem, ha a csapatok többet tesztelhetnének.
Következő cikk Pirelli: Nem várhatunk már sokáig a Forma-1-re!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország