Grosjean: legalább annyira utáltam a paddockot, mint amennyire szerettem

Romain Grosjean kilenc év után int búcsút az F1-es cirkusznak, és a nagy balesetét követően még a második bahreini hétvégén ismét kilátogatott a paddockba, és ekkor jött rá, hogy legalább annyira „utálja” azt, mint amennyire „szereti”.

Grosjean: legalább annyira utáltam a paddockot, mint amennyire szerettem

Egy héttel a borzalmas incidensét követően a francia pilóta visszatért a versenypályára, hogy megköszönje az őt megmentő orvosi stábnak és a pályabíróknak az elvégzett munkájukat. Ezzel lényegében pedig a sportnak is búcsút intett, hiszen az utolsó futam helyszínére már nem utazott el.

„Hiányolni fogok pár dolgot, például az embereket, akikkel dolgoztam. Ott van például a haasos főmérnököm, Ajao Komacu, akivel már 2009 óta működtem együtt. Velem volt a Lotusnál is, majd pedig követett engem a Haashoz” – emlékezett vissza Grosjean a Motorsport.com-nak.

Még több F1 hír:

„Emellett még számos másik olyan ember van, akikkel együtt dolgoztam, és akiket ezek után hiányolni fogok. Amikor azonban elhagytam a bahreini paddockot, azt mondtam magamnak, hogy legalább annyira utáltam, mint amennyire szerettem, és a leginkább az hiányzott nekem az utolsó években, hogy nem harcolhattam futamgyőzelmekért.”

„Ezt most viszont meg akarom valósítani Dale Coyne-nal. Remek lehetőséget kaptam tőle.” Grosjean a jelenlegi állás szerint csak az utcai, illetve az épített pályás versenyeken indul majd az IndyCar idei szezonjában, az oválokon, így köztük az Indy 500-on viszont nem.

A 34 éves versenyző ettől függetlenül már nagyon várja, hogy újra esélye nyílhasson a sikerre. A legutóbbi dobogóját még a 2015-ös Belga Nagydíjon érte el a Lotusszal, azóta viszont csak a pontszerzés jutott neki. Azzal is tisztában van, hogy igazából az F1-ben a Mercedes már egy külön ligában játszik.

„Miközben a TV előtt szobabiciklizem, az IndyCar Youtube-ját nézem. Igazán jó, mert vannak fent félórás összefoglalók és teljes futamok is a 2018-as, ’19-es és ’20-as szezonból. Meg kell mondanom, hogy ezek igazi versenyek, amelyek már hiányoztak nekem. A Forma–1-ben észre sem veszed, hogy ugyanabban a bajnokságban mész, mint a Mercedes.”

 

„Tudni, hogy lényegében mindenkinek ugyanolyan az autója, egyforma esélyei vannak; ezt már hiányoltam. Azért is jó, mert ha esetleg nehéz időmérőd van, vagy valami nem jön össze a futam elején, versenyzőként akkor is jelentheted a különbséget, vagy a csapatod is húzhat valami nagyot a stratégiával.”

„Szóval ugyan Dale Coyne-nak kisebb csapata van, mint Roger Penske-nek vagy Chip Ganassinak, az autók mégis nagyjából megegyeznek. Így, ha össze tudunk dolgozni, én pedig kihasználom a tapasztalatomat, akkor versenybe szállhatunk velük is.”

„Persze sokat kell tanulnom, ezt tudom. Ott vannak a gumik, a pályák részletei. Ha azonban mindannyian jó munkát végzünk, akkor semmi sem lehetetlen” – bizakodott Grosjean az idei szereplése kapcsán.

Jöhetnek a szombati sprintfutamok 2021-ben?


A McLaren beindította Mercedes-motorral hajtott autóját!

megosztás
hozzászólás

„Hamilton új szerződése két lehetőséget is ad Russellnek”

Petrov szerint igazságtalan Mazepin büntetése