Grosjean: kétszer is álltam dobogón törött kézzel

Romain Grosjean nemrég beismerte, hogy kétszer is úgy tudott dobogóra állni a Forma–1-ben, hogy el volt törve a keze, miközben most arra készül, hogy az IndyCarban folytassa karrierjét a tavalyi bahreini sérüléseiből lábadozva.

Third place Romain Grosjean, Lotus F1 Team

Fotót készítette: LAT Images

Grosjean a bahreini balesete miatt nem tudta méltóképpen lezárni F1-es pályafutását. A bal keze jelentősebben megégett, így már nem ülhetett be a Haasba az év utolsó két versenyén. Azóta viszont jól halad a felépülése, és már alá is írt az IndyCarba, ahol a Dale Coyne Racinggel fog indulni.

„A bal kezemen még mindig elég jól látszanak a nyomok. Csúnyábban néz ki viszont annál, mint amennyire rossz állapotban van. Jól működik minden. A bal kezemnél az ínszalagot kellett helyre tenni. Volt műtétem, de már minden rendben zajlik” – idézte Grosjean szavait a RaceFans.

„Az első tesztünk február 22-én lesz. Talán nem leszek 100 százalékos állapotban addigra, de annyira biztosan menni fog, hogy jól vezessek. Mire elérünk az első versenyhez, szerintem készen fogok állni.”

Még több F1 hír:

Az IndyCar szezonnyitóját is el kellett halasztani a vírushelyzet miatt, így több ideje lehet a franciának a felépülésre. Grosjean azonban bevallotta, hogy már a múltban is tudott sérülten versenyezni, ráadásul még dobogóra is tudott állni törött kézzel.

„Igazából az egész a kezemre játszott, ha élhetek ilyen szóviccel. Ahogy már mondtam, nem aggódom amiatt, hogy nem lesz minden rendben. Nem kellene ezt most elmondanom, de kétszer álltam F1-es dobogón törött jobb kézzel.”

„A fájdalom elillan, amikor versenyezni kezdesz. Szóval volt már talán ennél rosszabb is, és mégis sikerült pezsgőznöm a pódiumon, tehát szerintem rendben volt a dolog” – fedte fel egyik „titkát” az F1-es kalandját maga mögött hagyó Grosjean.

Russell nyerte a Virtuális Brit Nagydíjat


#ThinkingFoward: Michèle Mouton

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videó: Lance Stroll is túl van az üléspróbán az Aston Martinnál!
Következő cikk Az Aston Martinnak bizony „komoly” riválisai lesznek a 3. helyért zajló csatában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország