Grosjean iszonyatos balesetet szenvedett, leállították a Bahreini Nagydíjat!

A Haas pilótája, Romain Grosjean hatalmas balesetet szenvedett a Bahreini Nagydíjon – kisebb sérülésekkel azonban csodával határos módon megúszta a dolgot.

The crashed car of Romain Grosjean, Haas VF-20 on fire

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Romain Grosjean egy több autót érintő csatában vett részt, az első kanyar után csatáztak pozíciókért. A francia Danyiil Kvjattal akadt össze és a belső szalagkorlátba csapódott, az ütközés után pedig a Haast egy tűzgolyó nyelte el.

A futamot azonnal leállították, Grosjean még a rádión szólt a csapatnak, hogy rendben van. A televízióban látszott, hogy beül az orvosi autóban és később egy mentő felé kísérték a felvételek alapján.

Még több F1 hír:

Grosjean tehetetlen volt, autója hatalmas sebességgel a baloldali korlátba csapódott és az ütközés erejétől ketté is szakadt. A cockpit átment a korláton, míg az autó hátsó része visszapattant a pályára, míg az üzemanyag belobbant.

A csapat elmondta, Grosjeant az orvosi központba szállították, de nem esett komolyabb baja, közleményük így szólt: „Romain kisebb égéseket szenvedett a karjain és a bokáin, de amúgy jól van. Az orvosokkal van.”

A Bahreini Nagydíjon az eset miatt komoly csúszásokra lehet számítani, mivel az ütközés következtében a kormány szétnyílt és a szakaszt meg kell javítani, mielőtt az újraindításról döntenek.

Az orvosi központban való kivizsgálást követően a stáb úgy döntött, hogy Grosjeant átszállítják egy helyi kórházba. A Haas közben elmondta, az égések mellett bordatörés gyanúja is felmerült, ezt viszont csak kórházban lehet megállapítani, így erről később lesz információ.

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Bahreini Nagydíj - Futam (LIVE)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Bahreini Nagydíj - FUTAM (LIVE)
Következő cikk „Verstappen? Azt hiszem, hallottam már róla”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország