Grosjean: IndyCar? Hosszútávú Világbajnokság?

Habár Romain Grosjean 2020-ban elveszítette a Forma-1-es ülését a Haas istállónál, ez nem jelenti azt, hogy a francia ne szeretne visszatérni egy versenyautó pilótafülkéjébe. Grosjean most az Ouest Franc újságnak nyilatkozott a jövőjéről.

Romain Grosjean, Haas F1, in a Press Conference

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Romain Grosjean 2021-ben már nem lesz ott a Forma-1 rajtrácsán, a franciát azonban fűti a versenyzés iránti szeretet, és azonnal kihasználta a lehetőséget, amikor jobb állapotba került, hogy virtuálisan visszatérjen a pályára.

„Nincsenek illúzióim, a Forma-1-es pályafutásomnak vége van. Nem fogom erőltetni a visszatérést” – jelentette ki a francia, aki azt is elmondta, hogy ugyanakkor máshol szívesen folytatja a karrierjét. „Újra versenyezni akarok. Már röviddel a baleset után tudtam ezt. De úgy állok a dolgokhoz, ahogy azok jönnek. Ha találok valami vonzót, jó, ha nem, akkor nem.”

Lehetséges alternatívaként korábban felmerült az IndyCar is, az ezzel kapcsolatos pletykák sokáig foglalkoztatták a rajongókat. Grosjean most kitért az amerikai lehetőségre, és elmondta, hogy az egy remek bajnokság.

Még több F1 hír:

„Régóta figyelemmel követem az IndyCar versenyeket. Úgy gondolom, hogy az egy érdekes bajnokság nagyon jó pilótákkal. Azonban messze vagyunk bármilyen konkrétumtól. És ott vannak az ovális versenyek, technikailag ez bonyolult.”

„Természetesen engem is érdekelnek a hosszútávú versenyek” – folytatta Grosjean a lehetőségeivel kapcsolatban. „Ebben az évben két szabályváltozás között vagyunk, a Toyota már bemutatott egy új autót, ami nagyon szép. De 2023-ban még több gyártó jön, ez pedig ígéretes fejleménynek tűnik.”

Button a Williamsnél folytatja!


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko: az ultimátumunk a motorügyben egyáltalán nem zsarolás
Következő cikk A Liberty Media jelentős összegeket fordít új lehetőségek kiaknázására

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország