BRÉKING

Grosjean: Ez az ausztrál hétvége most nagyon kemény lesz…

A Lotus F1 Team francia versenyzője, Romain Grosjean sem vár túl sokat az első futamon Melbourne-ben, köszönhetően az E22 és a Renault problémáinak.

Romain Grosjean

Egy biztos, nem vagyunk olyan felkészültek, mint tavaly. Sajnálatos módon csak kevés kört tudtunk megtenni a téli teszteken, és most azokkal az adatokkal dolgozunk, melyeket Bahreinben szereztünk azon a pár napon, amikor pályán tudtunk lenni. Mindent megteszünk, hogy a körülményekhez képest a lehető legjobb módon készüljünk fel. Minden alkalommal, amikor kihajtottunk a pályára Bahreinben, javult a teljesítményünk, és vannak olyan területek, melyeket illetően a helyes irányba indultunk el. Az új motorral azonban még sok a munka. Nekünk és a Renault-nak is sok feladata van még ezzel kapcsolatban. Egy megbízható csomagra van szükségünk.

A célunk az lesz Melbourne-ben, hogy célba tudjunk érni és talán szerezzünk néhány pontot. Nem tartunk ott, ahol lenni szeretnénk, de soha nem lehet tudni, hogy mi fog történni. És azt sem hiszem, hogy minden csapat ott tartana, mint azt szeretné az első verseny előtt. Az, hogy nem vagyunk jó helyzetben, még nem jelenti azt, hogy véget ért volna számunkra a játék. Minden lehetőségből a lehető legtöbbet próbáljuk majd kihozni, és a lehetséges legtöbb pontot gyűjtenénk majd össze.

Hogy őszinte legyek, jelenleg még mindig nagyon nehéz megszokni az új rendszereket. Mindez sok munkát igényel. Ugyanez volt a helyzet akkor is, mint amikor 2009-ben első alkalommal pályára vittük a KERS-t Monzában. Katasztrófa volt. Emlékszem, hogy akkor minden megváltozott a pályán a kanyarokban. Nehéz mindenhez egyszerre alkalmazkodnod.

A helyzet frusztráló, de nincs értelme elmenekülni, vagy rossz hangulatban lenni emiatt. Sokkal jobb, ha összeülsz a többiekkel, és a pozitív dolgokat nézed, valamint bíztok egymásban. A legjobb dolog amit tehetek, az az, ha autóba ülök és olyan gyorsan vezetek, ahogy csak tudok.

Most azonban az első futam következik, mely az Albert Parkban lesz. Ez az egyik kedvenc pályám, úgyhogy már alig várom az új szezont. Ez egy olyan helyszín, ahol mindig nagyszerű a hangulat. A pálya fantasztikus, és hihetetlen a parkban vezetni a változó környezet mellett. Mindig örömmel látogatok el Ausztráliába. Tudjuk, hogy ez egy bonyolult pálya és az időjárás kemény lehet. Tavaly esett az eső és az egy keményebb hétvége volt. Remélhetőleg idén jó lesz az idő. Eddig úgy néz ki, hogy elég meleg lesz a hőmérséklet.

Biztosan lesz pár meglepetés a hétvégén az autókat illetően, de számunkra az a fontos, hogy a lehető legtöbb időt töltsük kint a pályán, hogy képesek legyünk befejezni a versenyt, és a lehető legjobb eredményt érjük el.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Maximum hat futamig tarthat a Mercedes előnye: ne írjuk le a riválisokat
Következő cikk Maldonado szerint a Lotus adott esetben még nagy meglepetést is okozhat Ausztráliában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország