Grosjean és Magnussen is távozhat a Haas-tól?

A csapat nem tudja megerősíteni azt, hogy Romain Grosjean és Kevin Magnussen biztosan az istállónál marad, de Günther Steiner szerint nagyobb gondjuk is van most ennél. Ettől független érdekes a kérdés.

Kevin Magnussen, Haas F1 and Romain Grosjean, Haas F1 on stage on the fan zone

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

A HHaas F1 Team az F1-es megérkezése óta sok kritikát kap amiatt, hogy szoros együttműködést folytat a Ferrarival. Néhány csapat nem tartja túl fairnek a helyzetet, miszerint a Haas a legtöbb fontosabb alkatrészét a Ferraritól kapja, és azokat nem maga állítja elő. Az FIA több alkalommal is megvizsgálta a helyzetet, és a szövetség eddig mindig tisztázta a két csapat együttműködését.

Még több F1 hír:

A Haas tavaly sokáig harcban volt a nagyon értékes konstruktőri 4. helyért, amit végül a Renault szerzett meg. És mondhatjuk ezt annak ellenére, hogy Romain Grosjean hónapokon át még csak pontot sem szerzett a csapatnak, miközben Kevin Magnussennek is voltak megingásai. A páros idén sem túl acélos, de az autóval még több a gond.

A Haast a szezon előtt a leggyorsabb csapatnak tartották a középmezőnyből, de ebből semmi sem valósult meg egyelőre. Talán az amerikaiak azok, akik a leginkább küszködnek az új Pirelli-gumikkal, de önmagában az autó sem túl versenyképes. Mindemellett azt sem tudni, hogy milyen párossal versenyeznek jövőre, mert lehetséges, hogy a franciát és a dánt is lecserélik, akik a projekt elejétől a csapat versenyzői. Grosjean már a csapat bemutatkozása óta a Haas színeiben versenyez.

„A nyári szünet előtt nem fogunk versenyzőket keresni. Most az autóra koncentrálunk, és hogy őszinte legyek, nagyobb aggodalmam is van annál, minthogy a következő évi felállásunkra gondoljak. Az autónk minden bizonnyal gyors, ellenkező esetben Ausztriában nem lehettünk volna ott az 5. helyen az időmérő edzésen. Egyszerűen csak meg kell találnunk a versenytempót.” - mondta a Haas csapatfőnöke az újságírók előtt Silverstone-ban.

Steiner vicces megjegyezte, ezúttal nem a Pirelli abroncsairól fogják kérdezni, hanem a Rich Energy körül kialakult botrányról, amit korábban igen egyértelműen leterelt. „Most biztosan a gumikról fognak kérdezni, ugye…?” - jegyezte meg viccesen Günther Steiner, akit az egyik legnagyobb figurának tartanak a paddockban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Rich Energy főnöke kitart: „Végeztünk a Haasszal"
Következő cikk Kamu-duma: Alonso kóstolgatja Hamiltont

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország