Grosjean: Én nem Sainzot választottam volna a Ferrari helyében…

A korábbi Forma-1-es pilóta, idén pedig az IndyCarban induló Romain Grosjean azt nyilatkozta, a Ferrari helyében Daniel Ricciardót választotta volna, azonban hozzátette, lát rációt Carlos Sainz leigazolásában is.

Grosjean: Én nem Sainzot választottam volna a Ferrari helyében…

Daniel Ricciardo 2018 nyarán döntött úgy, hogy 2019-től a Red Bull helyett a Reanult csapatánál akar versenyezni, két szezont követően pedig a francia istállótól is távozik, idén már a McLaren pilótája lesz Lando Norris mellett, a Ferrarihoz távozó Carlos Sainz helyén.

A korábbi Forma-1-es versenyző, idén pedig a Dale Coyne Racinggel az IndyCarban rajthoz álló Romain Grosjean pedig az olasz Corriere della Serának nyilatkozott arról, hogy a Ferrari helyében a hétszeres futamgyőztes ausztrált választotta volna.

Még több F1 hír:

„A Ferrari helyében én Daniel Ricciardót választottam volna. Meglepett, hogy a Ferrari Carlosra voksolt, ugyanakkor el kell mondanom, hogy nagyon jól teljesített a McLarennél. Tehát ettől még egy ésszerű párosítás látható a Ferrarinál, figyelembe véve, hogy Charles jelenti a jövőt a Ferrarinál” – magyarázta a francia.

Már csak két napot kell várnunk az év első Forma-1-es szabadedzéseire, amelyeken Carlos Sainz, Daniel Ricciardo, Sebastian Vettel, Sergio Perez, Mick Schumacher, Nyikita Mazepin és Cunoda Júki és Fernando Alonso is bemutatkozik új csapatánál, ne maradjatok le a történésekről!

Magyar pilóta indul idén az F3-ban!

megosztás
hozzászólás
Érdekesen fog alakulni az időjárás a bahreini versenyhétvégén
Előző cikk

Érdekesen fog alakulni az időjárás a bahreini versenyhétvégén

Következő cikk

A Red Bull a Mercedesről: Néhány éve ugyanez volt, ez a játék része…

A Red Bull a Mercedesről: Néhány éve ugyanez volt, ez a játék része…
Hozzászólások betöltése