Grosjean elmondta, miért nem látta Kvjatot

Mint ismert, Romain Grosjean a Bahreini Nagydíjon horrorisztikus balesetet szenvedett, mely miatt kénytelen volt kihagyni a szezon utolsó két futamát. A francia most arról beszélt, miért nem vette észre a mellé érkező Kvjatot.

Romain Grosjean, Haas VF-20, on fire

Romain Grosjean, Haas VF-20, on fire

Evgeniy Safronov

Ahogy arról már beszámoltunk korábban, Romain Grosjean egészségügyi állapota kielégítő módon javul. A francia legkritikusabb testrésze továbbra is a bal hüvelykujja, amit még nem tud rendesen behajítani, ennek ellenére Grosjean pár napja visszatért a versenyzéshez, igaz, egyelőre csak a virtuális térben.

A francia most először fejti ki igazán a véleményét az incidensről, hogy mi okozta nála a problémát, ami miatt végül magatehetetlenül a szalagkorlátnak csapódott. Grosjean elárulta, hogy Danyiil Kvjat a vakfoltjában „utazott”, emiatt nem vette észre a mellé érkező AlphaTaurit, miközben a pálya jobb szél felé haladt. Az ütközés azon a ponton tehát elkerülhetetlen volt.

„Igen, meglehetősen agresszíven húzódtam jobbra. Egyetértek azzal, hogy elé kemény voltam a jobbra haladással” – jelentette ki a francia. „Visszanéztem a fedélzeti kamera felvételeit, Danyiil gyakorlatilag a kettes kanyartól a vakfoltomban volt.”

Még több F1 hír:

„A visszapillantó tükrök nem valami nagyok a Forma-1-ben, ráadásul egy éjszakai versenyen még nehezebb a láthatóság. Ha ezeket az elemeket mind figyelembe vesszük, akkor kijelenthető, hogy nem csináltam semmi őrültséget.”

Grosjean karrierje sajnálatos módon ezzel az incidenssel zárult a Forma-1-ben, és ha visszaemlékezünk 2012-re, a francia átélt már egy hasonló ütközetet, ott azonban egyértelműen magát nevezte meg felelősnek.

 

A Bahreini Nagydíjon a francia mindössze három kanyart tudott megtenni, mielőtt a baleset bekövetkezett volna. Úgy érezte azonban, hogy a versenyt remekül kezdte, elég magabiztosnak tűnt ahhoz, hogy néhány helyet előreléphessen, ha nincs ez a baleset.

„Az egyes kanyarban jól kaptam el a kigyorsítást, míg a kettes kanyarban senki sem volt a jobb oldalamon. Nagyon jó lendületet tudtam átvinni a hármas kanyartól” – mondta el Grosjean azzal kapcsolatban, hogy milyen lehetőségei lettek volna a futam elején.

Ahogy kikanyarodott a hármas kanyarból, balra tőle egy autó leszaladt a pályáról. Ez a pilóta Kimi Raikkonen volt, aki gázelvétel nélkül tért vissza a pályára. Részben ez okozta azt a láncreakciót, ami Grosjean balesetéig vezetett.

Még több F1 hír:

„Ennek eredményeként kissé jobbra fordultam. Vetettem egy pillantást a tükörbe, de nem volt ott senki. Ezt a momentumot kihasználva megelőzhettem volna a mellettem haladókat, de ez végül nem történt meg” – zárta az összegzését Grosjean.

Mindent összevetve hálásak lehetünk azért, hogy a Forma-1 biztonsága az elmúlt években sokat fejlődött. Részben ennek köszönhetően Grosjean szinte sértetlenül szállhatott ki kettészakadt autójából, ami felér egy kisebb csodával.


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Bahreini Nagydíj lesz a szezonnyitó
Következő cikk Kicsoda Liam Lawson, aki véget vethet Albon karrierjének?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország