BRÉKING

Grosjean: Egy veszélyes versenyző sincs a Forma-1-ben

Romain Grosjean a saját bőrén tapasztalta az, hogy milyen, amikor az ember nem tanul a hibáiból és mindenki kikezdi őt a paddockban.

A francia versenyző két évvel korábban igen komoly bajba került és még a pályafutása is veszélyben volt, amikor sorra vétette a nagyobbnál nagyobb hibákat. A Lotus versenyzője mellé szakembereket fogadtak és még manapság is ellátogat a pszichológusához, aki sokat segít neki.

Grosjean azóta mindent a helyére tett a fejében és manapság az egyik legjobb versenyzőnek tartják, aki mindemellett még összeszedett is. Most Sergio Pérez lehet a következő az F1-ben, aki valami hasonló folyamaton mehet keresztül.

A mexikói legutóbb egy 27g-s balesetet élt túl súlyosabb sérülések nélkül. A versenybírák őt találták hibásnak Kanadában, amiért 5 helyes rajtbüntetést kapott Ausztriára. Az Osztrák GP-n csak ennek köszönhette azt, hogy nem állhatott fel a dobogóra. A Force India mindent megtett azért, hogy a versenyzője ne kapjon büntetést, de a szövetséget az új bizonyítékok sem győzték meg.

Felipe Massa, aki szintén érintett volt a balesetben, a mexikóit tartja hibásnak és szerinte elfogadhatatlan az, ami akkor történt Kanadában, miközben nem ez volt az első hasonló manőver Péreztől. Sergio ezzel ellentétben úgy véli, semmi rosszat nem csinált.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Grosjean a brit Autosport hasábjain elmondta, Péreznek tanulnia kell ezekből a hibákból.

„Ha fejlődni szeretnél, akkor el kell fogadnod a hibáidat. Ha egy rossz napot fogsz ki az autóban, meg kell nézned, hogy mit csinálhattál volna jobban és rendbe tenni a fejedben lévő dolgokat.”

„Ezek a kritikák csak abban segítenek, hogy előrébb lépj. Az én esetemet tekintve elmondhatom, hogy hoztam pár rossz döntést néhány kulcsfontosságú pillanatban. Nincs sok különbség aközött, hogy valamit jól és rosszul csinálsz. Pszichológushoz jártam, és még mindig elég keményen dolgozom ezen.”

„Mindig a megfelelő célokat kell elérned. Én egyszerre akartam mindent. Már az első kanyarban meg akartam nyerni a futamot. Egyszerűen nem a helyes megközelítést választottam.”

Grosjean azonban nem gondolja azt, hogy Pérez veszélyes lenne.

„Mindenkinek megvan a saját nézete a baleset kapcsán Pérez és Massa között. Eddig sem volt gondom Sergióval idén és nem hiszem, hogy bárki is veszélyes lenne odakint a pályán.”

Vajon Romain akkor is ezt mondta volna, ha Pastor Maldonado nem az ő csapattársa?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes ezentúl többet fog kockáztatni Hamilton kerékcseréinél: Veszélyesebb, de gyorsabb
Következő cikk Hivatalos: 2015-től a biztonsági autós fázis végén álló rajt lesz a Forma-1-ben, egyéb finomságok

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország