Grosjean csapatot menedzsel és tehetségek után kutat

Ugyan Grosjean hivatalosan nem akasztotta még szögre sisakját, és nagyon is szeretne visszatérni a valódi versenyzéshez, egy ideig azonban még vélhetően maradnia kell a szimulátorozásnál. A saját, R8G nevű esportcsapatával fiataloknak próbál most segíteni.

Romain Grosjean, Haas F1

Fotót készítette: FIA

A franciát mindig is érdekelte a szimulátorozás, de tavaly óta még komolyabban veszi azt, hiszen saját csapatot alapított. Ezzel együtt pedig tehetséges fiatalokat szeretne felfedezni, akik egy nap akár át is válthatnak a valódi versenyzésre.

„A motorsportban annyira naggyá váltak már a költségvetések, még a gokartban is, hogy szinte már lehetetlen fiatal tehetségeket találni” – mondta Grosjean a Ouest France-nak, aki arról is beszélt, hogy élvezi ezt a tehetségkutató szerepét.

„Újra felfedeztem magamat ebben. Az, hogy én vezetem a csapatot, és fiatalokkal dolgozhatok együtt, számomra nagyon izgalmas.” Grosjean szerint ráadásul ennek a megközelítésnek nagyobb is az esélye a sikerre.

Még több F1 hír:

„A csapatomban egyértelműen vannak olyanok, akik valódi autóval is gyorsan tudnának menni. Ennek egyik bizonyítéka az is, hogy az egyik versenyzőm a Feed Seriesnél megy, amely Jacques Villeneuve és Patrick Lemarié iskolája.”

A korábbi Haas-pilótát mostanság a Twitchen lehet leggyakrabban megtalálni. A közvetítő platform Grosjean szerint egy remek hely. „Király. Sok az izgalom. Még a nagyobb streamerek is üdvözöltek engem. Eléggé eltérő közösségeink vannak, de amikor közösen csinálunk valamit, akkor remekül érezzük magunkat.”

„A közösségek jószándékúak és barátságosak. Ilyen szempontból nincsen túl sok problémánk. Nagyszerű dolog ez” – zárta gondolatát Grosjean, akiről egyelőre még nem lehet tudni, hogy melyik sorozatban folytatja karrierjét.

Perez kedveli az utcai pályákat, és lenne is ötlete egy újabb helyszínre


F1 2020: itt a várva várt „My Team” hivatalos trailere a játékból

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly: „Büszke vagyok arra, hogy Hubert inspirációt jelent Cunodának”
Következő cikk A Mercedes technikai igazgatója elmagyarázta, mire is panaszkodnak sokszor a versenyzők

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország