Grosjean: a Mercedes „mindent elmondott nekem”

Romain Grosjean arról beszélt, hogy lenyűgözte őt a Mercedes nyitottsága, amelyet az üléspróbája során mutattak felé, illetve az, hogy mennyire precízek és mennyire odafigyelnek a részletekre.

Grosjean: a Mercedes „mindent elmondott nekem”

A korábbi Haas-pilóta egy teljes napot élvezhet majd végig a következő hónapban a világbajnok istállóval a Paul Ricard-on. A lehetőséget a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff hozta össze Grosjeannak, aki így méltó módon zárhatja le karrierjét a tavalyi súlyos bahreini balesetet követően.

„Azzal az autóval fogok egész nap menni, amely 2019-ben megnyerte a Francia Nagydíjat” – nyilatkozta Grosjean a Canal Plusnak. „Ez egy remek alkalom arra, hogy megtudjam, milyen is egy kivételes Forma–1-es autó.”

Az év korábbi szakaszában már járt az istálló brackley-i gyárában, és megismerkedhetett az egyszeri munkatársaival és a folyamatokkal. Az IndyCarban a Dale Coyne Racingnél versenyző pilótát pedig lenyűgözték a látottak.

Még több F1 hír:

„Brackley-ben minden a legmagasabb szinten van. Ezt érezni lehet az atmoszférán és a kultúrán is. Nem semmi a precízió és a részletekre való odafigyelés. Lehetőségem volt beülni a szimulátorukba is, és rájöttem, hogy mennyire fejlettek is valójában.”

„A csapat minden ajtót kinyitott előttem, elmagyarázták, hogy hogyan működnek a kormányon lévő kapcsolók. Boldog voltam, de meg is lepett ez a hozzáállás. Valójában hihetetlen volt ez a nyitottság. Mindent elmondtak nekem. Azt mondták, hogy mindent megpróbálunk majd. Olyan lesz, mintha egy versenyhétvégén lennénk.”

Jelen állás szerint Grosjean tehát a Francia Nagydíjat követően kap egy tesztnapot, hogy tesztelhesse a 2019-es bajnoki Mercedest. Eredetileg úgy volt, hogy a hazai futamán már futhat pár bemutatókört vele, de a naptár változásai miatt erre végül nem lesz lehetősége.

A Honda szerint sok a hasonlóság Senna és Verstappen között

megosztás
hozzászólás
Az F1 fontolgatja a sprintkvalifikációs „grand slam” díjazását
Előző cikk

Az F1 fontolgatja a sprintkvalifikációs „grand slam” díjazását

Következő cikk

Marko is fenyeget: Mi is megóvjuk a Mercedes első szárnyát Bakuban, ha…

Marko is fenyeget: Mi is megóvjuk a Mercedes első szárnyát Bakuban, ha…
Hozzászólások betöltése