Grosjean a Mansell-effektust viheti az IndyCarba?

Dale Coyne és Rick Ware abban bíznak, hogy Romain Grosjean a szponzoráció megugrását viheti majd magával az IndyCarba, mint ahogyan történt az korábban Nigel Mansell esetében is.

Romain Grosjean, Haas F1

Romain Grosjean, Haas F1

Sam Bloxham / Motorsport Images

A francia pilóta aláírt a Dale Coyne Racinghez a 2021-es IndyCar-szezonra, bár az oválpályás versenyeken előreláthatólag nem fog részt venni. Ugyan az utóbbi években már nem harcolhatott jelentősebb eredményekért a Haasszal, azért tíz dobogós helyezése így is van a királykategóriából.

Így az ő megérkezésével Coyne most abban reménykedik, hogy a szponzorok is jönni fognak, és kiemelte Nigel Mansell hatását, aki a 90-es évek elején szelte át az óceánt, és meg is nyerte a bajnoki címet 1993-ban.

Még több F1 hír:

„A tehetségről szól. Romain érkezése egy kicsit arra emlékeztet, amikor Nigel Mansell jött át. Nem volt amerikai, de mindent a feje tetejére állított. Az emberek eredményeket akarnak. Egy olyan pilótát, akiért szurkolhatnak, aki jó szószólónak bizonyul és aki sok mindent elért már” – idézi Coyne szavait a Motorsport.com.

„A statisztika nem hazudik. Ha a legjobb helyezések környékén tudsz célba érni, akkor szerintem megvan benned minden, ami kell.” Grosjean az 51-es rajtszámú géppel fog majd indulni 2021-ben, amelyet Coyne és a Rick Ware Racing közösen fog futtatni, miután partnerséget kötöttek.

Rick Ware is egyetértett a Mansell-lel való hasonlatokkal, és reményét fejezte ki, hogy szerezhetnek egy főszponzort Grosjean érkezésének révén. „El tudják képzelni, hogy milyen lehet szponzort szerezni ezen a szinten anélkül, hogy el tudnánk nekik mondani, hogy ki vezeti majd az autót.”

„A cég szempontjából először is biztosra kellett menjünk, hogy Romain el fog jönni. Most pedig összerakjuk maja a puzzle darabkáit. Lesznek olyan támogatóink, akik a NASCAR-csapatunkhoz kapcsolódnak, de ugyanez fordítva is igaz lesz.”

 

„Nigel valószínűleg az egyik legfőbb példája az olyan embereknek, akik átjöttek ide és versenyeztek. Igazából külföldi volt, de a Kmart szponzorálta, később pedig rengeteg figyelmet kaptak. Dale és én is versenyzők vagyunk, és az autónkban is egy igazi versenyző van Romain személyében.”

„Nem kell feltétlenül hamburgereket és hot dogokat eladjunk. A közösségi média annyira fontos, és mi pontosan ezen a területen fogunk előnyt kovácsolni egy igazi profi jelenlétéből. Ő egy remek fickó, remek pilóta, akinek kiváló története van.”

„Az emberek persze egy gyors pilótát akarnak, aki másokat előz meg. Én úgy gondolom, hogy megvan ez az emberünk, szóval ez fog eladni minket” – mondta Grosjean érkezésének pozitív hatásairól Rick Ware.

Ki lesz a legjobb F1-es újonc idén? – itt lehet rá szavazni


On the Line előzetes

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Az első információk Alonso sérüléseiről
Következő cikk Ocon reméli, csapata épít majd rá

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország