BRÉKING

Grosjean: A Lotusszal jövőre még nem lehetek bajnok! Alonso mozgat mindent

Romain Grosjean szerint a Lotus jövőre is képtelen lesz harcban lenni a címért, de jó esélyük lehet a folyamatos pontszerzésre és arra, hogy néhány alkalommal felálljanak a dobogóra. A francia most Fernando Alonsóra vár.

Grosjean továbbra sem döntött a jövőjéről, de minden jel arra mutat, hogy a Lotusnál marad. Pastor Maldonado maradását már hónapokkal ezelőtt bejelentették Enstone-ban, mely idén egy rendkívül gyenge szezont fut.

A csapat szeretné, ha Romain velük maradna, de a francia kivár, bár a Mercedesszel kötött megállapodásuk valamilyen szinten biztosítékot jelenthet számára. A végső döntést azonban még ő sem hozta meg. Legalábbis ezt kommunikálta a sajtónak az ESPN hasábjain.

„Nem számítottam arra, hogy Vettel az év végén elhagyja a Red Bullt. Ez sok mindent megváltoztat. Az események nagyon felgyorsultak, de még mindig azt gondolom, hogy Alonso komoly részét képezi az átigazolási piacnak. A helyzet nagyban függ attól, hogy a távozása esetén a McLarenhez szerződik, vagy sem, vagy esetleg kihagy egy évet és visszatér.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Szóval nem tudom, hogy mi lesz, de a Lotus nem lesz egy rossz hely jövőre a változtatásokkal. Ugyanakkor az is igaz, hogy ez nem egy olyan hely, ahol világbajnok lehetsz jövőre, de a pontszerzés és pár dobogós helyezés elérhető lehet. Ha minden úgy alakul, mint azt szeretnénk, akkor 2016-ban működhet a dolog.”

A Mercedes egy komoly előrelépést jelent majd a Lotusnak.

„Egy biztos, segíteni fog a csapatnak. Tudjuk, hogy a Mercedes a legerősebb motor a rajtrácson és azt is, hogy valószínűleg jövőre is megmarad az előnyük, ami valóban sokat segíthet a Lotusnak.”

„Egy ideje már mondom, hogy ez nem egy rossz hely, de nem az a csapat, amivel világbajnok leszel. Jó autóval azonban meglepetést okozhat, akárcsak a Williams idén. Tavaly sehol sem voltak, de egy jó motorral és autóval idén ott vannak a rajtrács első felében. Ez lehet a helyzet a Lotusnál is 2015-ben.”

Grosjean számára a problémát az jelentheti a Lotusnál, hogy a Mercedes érkezésével a Petronas is jelen lesz a gárdánál, míg a franciát a rivális Total támogatja. A pilóta szerint azonban a kötelék olyan szoros, hogy ez a probléma áthidalható és már tárgyalnak erről. A cél az, hogy mindkét partner megférjen egymás mellett a Lotusnál.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy Red Bull-klón lehet a McLaren-Honda jövőre
Következő cikk Grosjean: Bianchi sosem adja fel, és ha valaki, akkor ő képes visszajönni a nehéz helyzetből

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország