Forma-1 Kanadai Nagydíj

Grosjean a „legyőzhetetlen” Verstappent állította kontrasztba Perezzel

A Kanadai Nagydíj hétvégéje nem az idén megszokott képet hozta a Red Bullnál. Az ugyan tény, hogy ismét Max Verstappen szállította a sikert a bikásoknak, de Sergio Perez ezúttal rossz hétvégét tudhat maga mögött.

Sergio Perez, Red Bull Racing

A holland címvédő szombati magabiztos pole pozíciójával, majd vasárnapi sikerével még tovább növelte előnyét a bajnokságban. Az utóbbi időben remeklő Perez viszont ezzel szemben egész hétvégén nem érezte magát otthonosan az autójában, és ez a sebességén is meglátszott.

A vegyes körülmények között tartott időmérőn ráadásul a Q2-ben hibázott, a gumifalnak csúszott, ami miatt már nem volt számára folytatás. A versenyen ugyan még bemutathatott volna egy nagy felzárkózást a 13. helyről, de az autója már korán meghibásodott, így nulla ponttal távozott a helyszínről.

Hiába azonban a műszaki hiba, Perez ettől függetlenül sem volt olyan erős, mint például Monacóban és Bakuban. A korábbi F1-es pilóta, Romain Grosjean fel is hívta a figyelmet a két Red Bull-pilóta közötti eltérésre.

Még több F1 hír:

„Max legyőzhetetlen volt ezen a hétvégén. Elkerülte az esőt, a problémákat, a hibákat, a biztonsági autót. Az irányítása alatt tartotta a versenyt. Az utolsó tíz körben pedig lenyűgöző volt, miközben Carlos Sainz üldözte őt” – mondta a saját Youtube csatornáján közzétett videóban.

„Nem tudott elhúzni tőle, de hihetetlen munkát végzett. Az utolsó néhány kör igazán kemény volt, nem vétett egyetlen hibát sem, miközben a határokat feszegette az autóval körről körre, szóval ezt jó volt látni. Be kell vallanom, hogy tökéletes volt.”

Pereznek ezzel szemben másmilyen értékelés jutott Grosjeantól. „Nem volt gyors pénteken, szombaton, és balesetezett az időmérőn. Azt gyanítom, hogy a futamon előállt váltóproblémának köze lehetett a kvalifikációhoz.”

„A Red Bull orra beszorult a gumifal alá, és amikor hátramenetbe kapcsolt, majd felengedte a kuplungot, akkor bizonyára nagy forgatónyomaték került a váltóra. Az F1-es váltóknak ugyan rendelkezniük kell hátramenettel, de azt érdemes elkerülni, amikor csak lehet. Nem arra tervezték őket, hogy hátrafele menjenek.”


Képeken a Kanadai Nagydíj legjobb pillanatai

Nem túl szép megnyilvánulás a háromszoros bajnoktól

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ocon: meg tudtam volna ölni Leclerc-t
Következő cikk Wolff: vicces, hogy a Red Bullnak és a Ferrarinak folyamatosan megáll az autója

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország