BRÉKING

Grosjean: "A csapatok csak féltékenyek a Haas sikereire..."

A Haas F1 Team francia versenyzője csak nevet a kritikákon és úgy véli, a csapatok csak féltékenyek, irigyek az amerikai újonc sikereire, mely idén jobbnál jobb eredményeket érhet el a Forma-1-ben.

Jelenleg a Haas áll a középpontban a csapatok közül, és erre senki sem számíthatott, még akkor sem, hogy tudhattunk a Ferrari támogatásáról.

Romain Grosjean az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon a 6. helyen zárt, míg Bahreinben 5. lett. És mindezt nagyrészt önerőből érték el az amerikai újoncok, akik rendkívül büszkék lehetnek.

Sokat nem kellett várnunk az éles kritikákra és a negatív hangnemre. A Force India jelenleg a legnagyobb kritikusa a Haas-nak, mely szerinte egyértelműen a Ferrarinak köszönheti az eredményeit és ez az autó valójában az olaszok tavalyi autója.

Az indiaiak úgy vélik, a következő évtől sokkal nehezebb dolguk lesz az amerikaiaknak, mivel 2017-től már saját maguknak kell megépíteniük a versenygépüket, és miután nem rendelkeznek ideális infrastruktúrával, valamint a személyzeti létszámuk is alacsony, nem várhatunk tőlük csodákat.

„100%-ban csak féltékenységről van szó. Claire Williams véleménye nagyon szép volt, miszerint a Haas szerpelése remek dolog a Forma-1 számára, és újonc istállóként, amerikai csapatként ott tudtunk lenni a legjobb helyek közelében. Ez jó, mert közönségeket fogunk meg, méghozzá egy nagy országgal, miközben más emberek is ötleteket kapnak, és szeretnének a Forma-1-ben szerepelni. Biztos vagyok benne, hogy nagyon szívesen látnánk 24, 26, vagy 28 autót a rajtrácson. Félelmetes lenne.” – válaszolt Grosjean a brit Autosport kérdésére.

„És akkor itt vannak azok az emberek, akik csak féltékenyek, mert nem értik meg azt, hogy mit tettünk eddig. Ők csak azt mondják, hogy ez csak a Ferrari bázisának köszönhető. Ugyan már…”

„A két autó között teljesen más filozófiák érvényesülnek. Ha megnézzük a szárnyakat, az oldaldobozokat, az orrot, és magát az autót, akkor láthatjuk a különbségeket.”

Ugyanakkor az is tény, van köze a Ferrarinak a Haas gépéhez.

„Mechanikailag igen. A felfüggesztés és a váltó a Ferrari filozófiája szerint készült el, de ez olyasvalami, amit csak használunk.”

Grosjean rávilágított arra a tényre is, hogy nem mindig tudják igénybe venni a Ferrari szuper-modern szimulátorát, köszönhetően a Haas kisebb erőforrásainak, mivel az amerikaiak nem tudnak rendszerességgel mérnököket küldeni Maranellóba. Így fordulhatott elő legutóbb az, hogy Esteban Gutierrez tesztelhetett a szimulátorral, míg a francia csapattársa nem. A Monacói Nagydíjig valószínűleg Grosjean nem is lesz Maranellóban a fent említett okok miatt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ha nem nézzük a technikát, Schumacher csak a 9. legjobb versenyző az F1 történelmében?!
Következő cikk Lewis Hamilton több bajnoki címet akar, mint amennyi Michael Schumachernek van!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország