Grosjean 2014-ben is a Lotus versenyzője lesz

A Lotus F1 Team gyakorlatilag hivatalosan is megerősítette, hogy Romain Grosjean 2014-ben is a gárda versenyzője lesz.

A francia pilóta 2012 óta versenyez a Lotus F1 Team néven futó istállónak. A francia tehetség 2009-ben már egyszer lehetőséget kapott a jogelődnél, de a Renault vezetőségét nem igazán győzte meg az, amit akkor Grosjean mutatott. A GP2-es bajnok abban a bizonyos „fél szezonban” Fernando Alonso csapattársaként dolgozhatott, miután Nelsinho Piquet-t idő előtt elküldték a csapattól.

A Lotus maximálisan elégedett a francia pilóta sebességével, de sokszor fejben nincs a pályán, ami problémákat okoz. A 27 esztendős pilóta azonban sokat fejlődött és szinte biztosan a csapattal maradhat.

„Minden erőssége megvan ahhoz, hogy világbajnok legyen. Bármelyik sorozatban, melyben rajthoz állt, képes volt nyerni. Ilyen volt Hamilton és Hülkenberg is.” – mondta Eric Boullier csapatfőnök a német Motorsport Magazin hasábjain.

A csapatot legutóbb a Nürburgringen nyűgözte le Grosjean.

„Elérte azt a szintet, amit vártunk tőle. Németországban egész hétvégén egy szinten volt Alonsóval, Vettellel és Räikkönennel.”

Szóval Grosjean 2014-ben is a Lotus versenyzője lesz?

„Nem kérdés, mert egy hosszú távú szerződést kötöttünk vele. Természetesen a múltban voltak hullámvölgyei, de egy nagyon magas szinten versenyez. Nagyon elégedettek vagyunk vele.”

Kimi Räikkönen jövője továbbra is egy nagy kérdőjel Enstone-ban, ahol Boullier is csak bizakodni tud a finn maradásában.  

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING