BRÉKING

Gondok Rosberg autójával, Hamilton pedig hibázott, holnap nehéz versenye lesz a Mercedesnek

A Mercedesnél Lewis Hamilton kétszer is rontott, Nico Rosberg pedig az autóval küzdött. A gép továbbra is erős, de nehéz futamra számítanak holnap.

Írta: N. Márton

Idén először nem valamelyik Mercedes indul az első helyről, és ha ez nem lenne elég, még az első sorból is kiszorultak a két Williams miatt. Rosberg a 3., míg Hamilton csak a 9. helyről várhatja holnap a piros lámpák kialvását.

Toto Wolff elismerte, hogy ma egyszerűen nem végeztek elég jó munkát ahhoz, hogy ismét a pole pozícióba kerüljenek: „Először is gratulálok a Williams mai teljesítményéhez, az első sorból indulhatnak, tényleg megérdemlik. Ma egyszerűen nem végeztünk elég jó munkát. Már a trükkös harmadik szabadedzésen is egyértelmű volt, hogy nehéz beletalálnunk az abroncsok optimális működési tartományába egy körön.”

Ehhez még az is társult, hogy Hamilton a Q3-ban mindkét körében hibázott: „Lewis első próbálkozása valószínűleg elég jó lett volna, de a végén hibázott, és emiatt az idejét is elvették, a második menetben pedig megpördült.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Rosbergnek ezzel szemben gondjai akadtak az autóval: „Nico nem volt elégedett az egyensúllyal, és folyamatosan alulkormányozottságra panaszkodott. Az utolsó gyors körében pedig lassítania kellett a sárga zászló miatt. Nincs értelme arról beszélni, hogy mi lett volna ha, a 3. és a 9. helyen vagyunk a rajtrácson. Egy hosszú és kemény verseny lesz holnap, és minden részletre oda kell figyelnünk, ha vissza akarjuk szerezni az első helyet.”

Paddy Lowe is hasonlóan értékelte a ma látottakat: „Meglehetősen jó Q1 és Q2 volt számunkra, bár már akkor nyilvánvaló volt, hogy a Williams is erős, különösen az abroncsok kezelésében.”

Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta Hamilton megpördülését: „Volt egy hiba a 2-es kanyarban, de még nem világos, hogy pontosan miért történt ez, meg kell vizsgálnunk az adatokat.”

Nehéz verseny lesz: „A Williams 2003 óta van két autóval az első sorban újra. Rengeteg munka vár ránk, hogy megfogjuk az első két gépet, és nagyon nehéz is lesz.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón Felipe Massa rajtelsősége a Red Bull Ringről: Odatette magát a brazil
Következő cikk Nagy csalódás a Red Bullnál: Kellemetlen eredmény a Red Bull Ringen szombaton

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország