Glock szerint Vettelnek menedzserre lenne szüksége

A korábbi német F1-es versenyző, Timo Glock szerint Sebastian Vettelnek szüksége lett volna a saját ’Willi Weberére’ ahhoz, hogy megismételje példaképe, Michael Schumacher Ferrarinál aratott sikereit.

Sebastian Vettel, Ferrari walks the track with his engineers

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az egykori csapatfőnök, Eddie Jordan a napokban nem túl hízelgően nyilatkozott Vettelről: „A Racing Point vagy a Red Bull vezetőségének tagjaként nem venném komolyabban számításba Sebastian Vettel leigazolásának lehetőségét.”

A németek négyszeres világbajnoka továbbra is szabadúszónak számít a versenyzői piacon, miután a Ferrari nem hosszabbította meg 2020 végén lejáró szerződését. Jordan ugyanakkor úgy hiszi, hogy korábbi sikerei dacára Vettel ázsiója jelentősen csökkent, miután alulmaradt Charles Leclerc-rel szemben.

A Vettellel jó viszonyt ápoló Timo Glock honfitársa védelmére kelt. Glock igazságtalannak tartja, hogy a versenyző korábbi sikerei feledésbe merülnek. „Szomorúan látom, hogy ilyen könnyen elfelejtik a tényt, hogy Vettel négyszeres világbajnoknak mondhatja magát” - nyilatkozott Glock a Konigspartie podcastjában.

Sebastian Vettel, Ferrari walks the track with his engineers

Sebastian Vettel, Ferrari walks the track with his engineers

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

 „A csapatnál töltött első éveiben a Scuderia vezérévé vált, és a bajnoki cím kézzel fogható közelségébe vezette őket. A hibák, melyeket később elkövetett, folyamatosan rontották megítélését. Ha pedig nyomás alá kerülsz, további hibákat fogsz elkövetni.”

Glock véleménye szerint Vettel egy megbízható menedzser hiányának látta kárát. Szüksége lett volna egy politikailag erős személyre, aki a nehéz helyzetekben utat mutatott volna neki.

Michael Schumacher, Ferrari talks to manager Willi Weber

Michael Schumacher, Ferrari talks to manager Willi Weber

Fotó készítője: Steve Etherington / Motorsport Images

Míg Michael Schumacher mindig támaszkodhatott Willi Weber segítségére, Vettel mögött sosem állt ilyen személy: „Schumacherrel ellentétben Vettel számára sosem adatott meg a lehetőség, hogy saját képére formálja, és nyerő csapattá tegye a Ferrarit” – fogalmazott a Toyota egykori versenyzője, aki jelenleg a DTM-ben versenyez a BMW színeiben.

 „Ebben a helyzetben hasznát vette volna egy menedzsernek, aki megvívhatta volna helyette a sok energiát felőrlő politikai játszmákat. A Red Bullnál szerzett tapasztalatai okán úgy gondolta, képes lesz a maga útját járva egyedül megoldani a problémáit. Azonban, ami könnyen ment számára a Red Bullnál, az láthatóan nehezebben működött a Ferrarinál.”- zárta gondolatait Glock.

Újra visszatérő problémával találhatja magát szembe a Forma-1, a dohányreklmámok térnyerésével.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Leclerc változtatna az F1-es rajongói kapcsolatokon
Következő cikk Egy 6 éves kislány tervezte Norris különleges sisakját - kép

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország