Glock szerint ez a pilóta lehet a kulcs a Ferrari kontra McLaren csatában

Szinte mindenki a Mercedes és a Red Bull szoros csatájáról beszél idén, ami érthető is, hiszen a bajnoki cím a tét, de azért mögöttük is zajlik az élet a középmezőny elején. Az örök riválisok, a Ferrari és a McLaren is komolyan harcol a konstruktőri harmadik helyért.

Lando Norris, McLaren, and Daniel Ricciardo, McLaren,

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A két csapat négy versenyzője közül idén eddig Lando Norris nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt, hiszen ő az egyetlen a mezőnyben, aki minden futamon pontot tudott szerezni, ráadásul két dobogós helyezése is van már 2021-ben.

Ezt a fantasztikus mutatót pedig a németek korábbi versenyzője, Timo Glock sem hagyhatta szó nélkül: „Szerintem Lando egy újabb kiváló versenyen van túl. Mindig kihozza a maximumot a csomagjából, nem hibázik és remek munkát végez” – mondta Glock a Sky Sport Germanynek.

Miközben a brit szinte szárnyal, addig csapattársa, Daniel Ricciardo nehezen birkózik meg az idei kihívásokkal. Nehéz nem észrevenni, hogy az ausztrál még nem találta meg régi formáját, hiába látszik javulni a teljesítménye az utóbbi hétvégéken.

Még több F1 hír:

„Azt reméltem, hogy Ricciardo is hozni tudja Norris tempóját, de eddig nem ez a helyzet. Majd kiderül, hogy rá tud-e találni önmagára, mert nagyon fontos szerepe lenne neki is a Ferrari elleni küzdelemben.”

A Ferrari a Stájer Nagydíjon ugyan nem ment jól szombaton, vasárnap viszont sikerült fordítaniuk, még úgy is, hogy Charles Leclerc az első kör végén utolsó volt. „A Scuderia sokkal jobb versenytempót mutatott most. Főleg Leclerc, akinek gondjai voltak a Pierre Gaslyval történt első körös koccanás miatt.”

„Erős versenye volt, és jó volt látni, ahogyan áthámozta magát a mezőnyön” – magyarázta Glock. Ezen a héten egy újabb osztrák futam jön, és egy újabb fontos állomás a bajnoki csatában, így érdekes lesz látni, hogy ezúttal kinek jön ki jobban a lépés.

Ennek is köszönheti a Red Bull az idei fejlődését

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Cunoda már a Ferrarikat venné célba a „hibátlan” stájer hétvégéje után
Következő cikk Alonso arra számít, hogy a Williams ismét ott lehet a középmezőnyben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország