Glock a Haas helyzetéről: "Dráma a köbön..."
A Haas az egyetlen olyan csapat, akiknek egyik pilótája sem vesz részt a szezon utáni teszten Abu-Dzabiban. A Sky szakértője, Timo Glock az amerikai csapat teljesítményére csak annyit mondott: „Dráma a köbön.”
A Forma-1-es motorok kedden még üvöltenek egy kicsit a Yas Marinán, és ami feltűnő, hogy a Haas egyik pilótája sem vesz részt a teszten, helyettük a Ferrari utánpótlás-pilótája, Oliver Bearman és a Haas régi motoros tartalékpilótája, Pietro Fittipaldi ülnek a volánnál.
Timo Glock számára azonban nem meglepő, hogy sem Nico Hülkenberg, sem Kevin Magnussen sem kíván egy percet sem ülni már a 2023-as versenyautójukban. A Skynak írt elemzésében a szezonzáróról így értékeli a csapat helyzetét:
„A Haasnál természetesen dráma van a köbön. Annyi munkát fektettek ebbe a fejlesztésbe és annyira remélték, hogy nagyot léphetnek vele előre, ebből azonban nem lett semmi, sőt, épp ellenkezőleg, a csapat visszalépett egyet.”
Olyannyira, hogy Nico Hülkenberg arra kérte a csapatot, hogy inkább a régi specifikációjú autót használhassa. Glock erre úgy reagált: „Ez eléggé aggasztó 2024-re tekintettel, mert nincs meg az az alap, amire építeni szerettek volna.”
„Az autó egyszerűen nem jó a futamon, túlságosan hamar felhasználja a gumikat és a csapatfőnöknek, Günther Steinernek és csapatának valamit ki kell találnia erre. Szegény Nico Hülkenberg, remélem, jövőre kap egy erősebb autót.”
Maga Hülkenberg is hasonlóan értékelte a helyzetet, az ő nyilatkozatát a szezonzáró utánról itt olvashatjátok.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.