Giovinazzinak nem volt szerencséje, egy epizódot mégis örömmel néz vissza

Antonio Giovinazzi zsinórban másodszor szerzett pontot a Forma-1-ben, az Alfa Romeo pilótája azonban szerencsétlennek tartja a szingapúri futamát, amelyen haladt az élen is, végül 10. lett.

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing

Joe Portlock / Motorsport Images

Az olasz pilóta harmadszor szerzett pontot a Forma-1-ben, a monzai kilencedik hely után Szingapúrban egy tizedik pozícióval örvendeztette meg csapatát. Antonio Giovinazzinak ugyanakkor érdekes futama volt, a kerékcseréknek köszönhetően élen is állt, ám végül be kellett érje az utolsó pontszerző hellyel. Pedig elmondása szerint a szezon legjobb eredménye is kinézett neki, ha lett volna egy kis szerencséje.

"Ezt a jelenetet többször is megnéztem, óriási. Más volt a taktikánk, de így is jó volt nézni, hogy a táblán elértem az első helyet. Legutóbb, amikor élen álltam, még 2016-ban a GP2-ben volt" - mesélte Giovinazzi, aki szerin akár a nyolcadik helyen is végezhetett volna. "Szingapúrban jobban is kijöhettünk volna a versenyből, de a biztonsági autó két körrel azután jött pályára, hogy kereket cseréltem. Anélkül a nyolcadik helyért lehettem volna harcban" - jelentette ki Giovinazzi.

 

"Általánosságban egy kicsit balszerencsés voltam, de megtérült az a döntés, hogy a végén bevállaltunk még egy cserét, és így a 10. helyért küzdhettem. Ez jó a csapatnak és nekem is" - mondta az olasz, aki már felvezette az Orosz nagydíjat is. "Azt hiszem, hogy most okkal lehetünk elégedettek, és Szocsiban hasonló felfogásban szeretnénk folytatni. Az elmúlt két verseny eredménye önbizalmat adott, és ebből építkezni akarok. Már most nyugodtabban vezetek, és jobban kezelem a felmerülő feladatokat, amikor egy sor autó közepén vagyok. Azt hiszem, hogy a pontszerzéseim azt bizonyítják, hogy felívelő szakaszban vagyok."

"Azt hiszem, hogy Szocsiban is jó munkára leszek képes, de nem ismerem valami jól ezt a pályát. Tavaly még csak egy edzésen szerepelhettem itt pénteken, ám Szingapúrban hasonló volt a helyzet, mégis gyorsan alkalmazkodtam" - jelentette ki Giovinazzi, aki 10 másodperces időbüntetést kapott George Russell kiesése utáni biztonsági autós szakaszban elkövetett vétsége miatt, ám ez nem befolyásolta végül végeredményt.

"A városi pályák nagyon szűkek, és én annyival vezettem, amennyit a helyzet megkívánt. A stewardok végül úgy döntöttek, hogy túl közel mentem, de szerintem elég biztonságos volt a vezetésem. Az a jó, hogy a büntetés végül semmit sem befolyásolt. Talán mehettem volna lassabban is, és a stewardok arra kértek, hogy legközelebb tegyem is meg. Komolyan veszem a kérésük" - mondta az Alfa Romeo olasz versenyzője.


Lewis Hamilton már a McLarennél is kipróbálhatott pár nagyon érdekes és legendás autót. Ezek közül a legértékesebb a Mercedes W125 volt, ami 1934-ben mutatkozott be.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton szerint Leclerc hihetetlenül szerencsés
Következő cikk Leclerc nagyon megbánta a dolgot: Vettel a védelmébe vette a monacóit

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország