Giovinazzi: Szerencsés vagyok, hogy Räikkönen a csapattársam

Antonio Giovinazzi úgy érzi, több szempontból is szerencsésnek mondhatja magát: egyrészt Kimi Räikkönen csapattársa lesz, másrészt újabb lehetőséget kap a Forma-1-ben, amit nem olyan sokan mondhatnak el magukról.

Antonio Giovinazzi, Sauber

Antonio Giovinazzi, Sauber

Mark Sutton / Motorsport Images

Alfa Romeo Racing néven folytatja a továbbiakban a Sauber F1 Team, mely a név mellett a versenyzőket is lecserélte: Giovinazzi és Räikkönen kaptak lehetőséget, a finn világbajnokra még az Olasz Nagydíj után lecsaptak. Giovinazzi számára rendkívül fontos év lesz az idei, hiszen 2017-ben már kapott egy lehetőséget, de nem tudott maradéktalanul élni a beugróval.

„Továbbra sem rendelkezünk adattal az új autó potenciálját illetően, de mindezen túl esetemben fontos lesz, hogy versenyről-versenyre megerősítsem a fejlődést”- magyarázta az olasz versenyző a Motorsport.com-nak. „Szerencsés vagyok, hogy Kimi lesz a csapattársam – nagyszerű mérce lesz.”

A Ferrarinál már dolgoztak együtt, de köszönhetően a sauberes igazolásoknak, „többet beszéltek az utóbbi hónapokban, min az előző két évben a Ferrarinál”, jegyezte meg poénkodva. „Kellemes és transzparens. Szerencsés helyzet részemről, hogy a csapattársa lehetek”- jellemezte a viszonyokat Giovinazzi.

Kritikus fontosságú volt Giovinazzi szempontjából, hogy 2017-ben fellépett a Ferrarihoz, ahol a szimulátorban kezdett el dolgozni, ebből következett az is, hogy jól jött ki a Sauber és az Alfa Romeo elköteleződéséből.

„Eleinte nagyon kellemes tapasztalat volt mindez, mert nagyszerű profikkal dolgozol, remek versenyzőkkel – esetemben Vettellel és Kimivel. Idővel rutinná válik a tevékenység, de ami engem illet, mindig esélyként tekintettem rá. Így tudtam meggyőzni a Ferrarit, hogy megérdemlek egy esélyt”- fejtette ki álláspontját.

2017-ben két lehetőséget kapott az F1-ben Wehrleint helyettesítve: Kínában kétszer is eldobta a kocsit, amire karrierje legrosszabb pontjaként emlékszik vissza.

„Nagyon is tisztában voltam azzal, hogy nagyon kevés esélyed van arra, hogy a Forma-1-ben legyél, én pedig úgy éreztem, elsőre elszalasztottam a lehetőséget” – idézte fel Giovinazzi. „Nem voltam elégedett magammal, sokkal többet mutathattam volna. Két éven át azon voltam, hogy próbáltam visszafizetni azoknak, akik folyamatosan bíztak bennem, tettem mindezt azzal, hogy a legjobban dolgoztam, amennyire csak kitelt a képességeimtől.”

„Ott ültem a kispadon, egyre jobb és jobb lettem, és örömmel látom, hogy kifizetődött a munka. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy az Alfa Romeo Racing versenyzőjének lenni egyfajta megérkezést jelent, de mindenekelőtt egy kiindulási pont. Meg kell majd mutatnom a pályán, hogy megérdemlem a lehetőséget.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Világszerte ismert dohánymárka érkezett a McLarenhez
Következő cikk Hivatalosan is bemutatkozott az új Toro Rosso-Honda, az STR14

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország