Giovinazzi: Sok Ferrari-akadémista van az F2-ben, de csak magamra koncentrálok…

A Formula 2 idei mezőnyében több Ferrari-junior is szeretné jövőre a Forma-1-ben folytatni a pályafutását, az első állomásuk pedig a jó teljesítmény esetén talán az Alfa Romeo lehet. A svájci-olasz alakulat versenyzője viszont nem gondolja, hogy emiatt nagyobb lenne rajta a nyomás, mint amekkora általában van.

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo in the press conference

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Antonio Giovinazzi idén a második teljes szezonját fogja teljesíteni a Forma-1-ben, azt pedig egyelőre nem tudni, hogy milyen pilótafelállással fog rajthoz állni jövőre az Alfa Romeo, hiszen Giovinazzi és Raikkönen szerződése is lejár.

Az Osztrák Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján pedig az olasz versenyző azt nyilatkozta, a jelenlegi helyzet nem igazán tér el a szokásostól, hiszen mindig van rajta nyomás.

Sikerült megoldania a csapatnak a tavalyi autó problémáit?

Még több F1 hír:

„Remélem, de ezt nehéz megmondani. Ahogy Kimi is elmondta, csak a barcelonai teszteken vettünk részt, aztán Ausztráliában derült volna ki több dolog arról, hogyan állunk. De aztán Melbourne-ben az történt, ami…”

„Holnap meglátjuk, hol tartunk, szombaton az időmérőn pedig még világosabb lesz előttünk a kép. Holnap pedig már a versenytempónkról is több információnk lesz. Tehát remélhetőleg meg tudjuk oldani a gondjainkat, amelyek tavaly velünk voltak, de még mindig fejlődünk. Majd holnap meglátjuk, mi a helyzet.”

Extra nyomással jár az, hogy több Ferrari-junior is megpályázta a 2021-es ülést?

„Szerintem minden évben van rajtunk nyomás, tehát a mostani helyzet is a tavalyihoz lesz hasonló. Azt tudom, hogy sok fiatal versenyző van ott az F2-ben, főleg a Ferrari akadémiájáról, de őszintén mondom, hogy csak a saját munkámra koncentrálok.”

„Nem éri meg arra fordítani az időmet, hogy mit csinálnak az F2-es pilóták. Nekem a saját munkámra kell fókuszálnom, amelyet annyira jól végzek, amennyire csak tudok, aztán meglátjuk, mi lesz.”

Tavaly pontot szereztél Ausztriában, ennek következtében pedig vágtak a hajadból a csapattagok. Mi fog történni, ha ez idén is összejön?

„Ez egy másfajta fogadás lesz idén! Majd a verseny után meglátjuk. Ha vasárnap pontot tudunk szerezni, biztosan nem fogják levágni a hajam. Ezt a fogadást kötöttem Frederic Vasseurrel, a csapatfőnökkel.”

„Majd meglátjuk. Igazából tavaly sem fogadtunk ebben, ennek ellenére vágtak a hajamból. Majd meglátjuk.” – mondta Giovinazzi.

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo walks the track

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo walks the track

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ilyen lehetne ma a BAR-Honda festése az F1-ben (kép)
Következő cikk Pérez kihívást jelentene a Ferrari-Mercedes-Red Bull trióra a Racing Pointtal

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország