Giovinazzi: Olaszként csakis arról álmodhatok, hogy a Ferrari versenyzője legyek

Antonio Giovinazzi kijelentette, hogy olaszként csakis egyetlen cél lebeghet a szeme előtt az autóversenyzés világában: a Ferrari pilótájává szeretne válni.

Giovinazzi: Olaszként csakis arról álmodhatok, hogy a Ferrari versenyzője legyek

Nem alakult fényesen Antonio Giovinazzi 2021-es szezonja, azonban az elmúlt futamokon megtáltosodott az olasz, legalábbis ami az időmérős eredményeket illeti. Két alkalommal is sikerült a legjobb 10 közé kvalifikálnia magát, ez pedig kiemelkedő eredménynek számít az Alfával.

„Az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy tovább folytatom, amit eddig is csináltam. Próbálnom kell gyorsnak lenni, pontokat kell hazahoznom, ez az én fegyverem. A többi nem rajtam múlik, nekem csakis a saját részemmel kell foglalkoznom, remélhetőleg ez elég lesz ahhoz, hogy megtartsanak engem jövőre.”

Antonio Giovinazzi számos alkalommal hangoztatta már, hogy a nagy álma az, hogy a Ferrari versenyzője legyen, ennek ellenére az olasznak egyelőre még azért is küzdenie kell, hogy a Forma-1-ben maradhasson.

Még több F1 hír:

„Ez a cél, ez az álmom” – jelentette ki az erre vonatkozó kérdésre az Alfa Romeo-pilóta. „Olasz pilótaként a Ferrari a végső cél. Gyerekként, amikor elkezdtem nézni a Forma-1-et, felnéztem a Ferrarira.”

„Viszont nem akarok a múltba vagy a jövőbe tekinteni. Inkább a jelenbe maradok, és mindent beleadok az Alfánál” – tette hozzá az olasz, aki egyelőre nem néz más lehetőségek után. „Őszintén szólva, jelenleg nem akarok ezen gondolkodni. Ez nem azért van, mert nem szeretem őket (más sorozatokat), de most a Forma-1-re fókuszálok. Itt akarok maradni.”

Hamilton: Erre a győzelmemre gyakran vissza szoktam gondolni!

megosztás
hozzászólás
Gasly örül, hogy a Red Bull figyeli a teljesítményét

Előző cikk

Gasly örül, hogy a Red Bull figyeli a teljesítményét

Következő cikk

Imola állandó helyet szeretne magának a Forma–1-es naptárban

Imola állandó helyet szeretne magának a Forma–1-es naptárban
Hozzászólások betöltése