Giovinazzi le akarja győzni Räikkönent, de gyerekkori bálványként is tekint rá

Antonio Giovinazzi nagyon várja már az első teljes F1-es szezonját Kimi Räikkönen csapattársaként a Sauber istállónál.

Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

Antonio Giovinazzi, Sauber
Antonio Giovinazzi, Sauber C37
Antonio Giovinazzi, Sauber C37
Antonio Giovinazzi, Sauber C37
Antonio Giovinazzi, Sauber C37

A ma 25 esztendős olasz sokat várt arra, hogy aláírja az első F1-es szerződését. Giovinazzi legutóbb 2016-ban versenyzett a GP2-ben. Az első ilyen szezonját rögtön a második helyen fejezte be. Pascal Wehrlein sérülése miatt a Sauber istállónál 2017-ben két futamon is rajthoz állhatott, de több nem jutott neki. Időközben a Haas és a Ferrari autójával is tesztelhetett, majd jött a nagy bejelentés, miszerint 2019-től a svájci alakulatnál Kimi Räikkönen csapattársaként teljesíthet egy teljes szezont.

Még több F1 hír:

A Ferrari juniorja azóta is nagyon boldog és nem bírja kivárni a téli teszteket, amik februárban veszik kezdetüket Barcelonában.

„A cél az, hogy versenyről versenyre javítsunk. Most lehetőségem van arra, hogy a világbajnok csapattársamtól tanuljak, amit az első futamtól az utolsóig megtehetek. A téli időszakban pedig mindent megteszek, amit csak lehet, hogy az első teszten a legjobb formában legyek.” – nyilatkozta Giovinazzi a Sky kérdésére Milanóban az Autosprint díjátadó gáláján.

Giovinazzi számára egy álom valósul meg azzal, hogy Räikkönen csapattársa lehet.

„Kimit mindig szerettem. Ő volt az egyik gyerekkori bálványom. Még mindig emlékszem arra, amikor megnyerte a Ferrarival a bajnokságot. Most pedig az ő oldalán fogok versenyezni. Nagyon csodálom őt, amit korábban is elmondtam, de ez a pályán már más kérdés, mert bár a csapattársam, mindig arra fogok koncentrálni, hogy előtte végezzek.”

„Abu Dhabiban az utolsó teszten volt alkalmam sokat beszélni Kimivel. Ez korábban soha nem volt meg számomra. Nagyon motiválja őt az új élmény. Még mindig egy világbajnok, aki továbbra is nyerni szeretne. Segítőkezet nyújt számomra, hogy fejlődjek.”

Olasz versenyző egy olasz autómárkát (Alfa Romeo) képviselvén.

„Az olaszok szurkolók számára ez egy különleges helyzet lehet. Én is olasz vagyok és egy olasz autómárkát képviselek az Alfa Romeo személyében. Ennek eredményeképp rendkívül izgatott vagyok az új kaland miatt és alig várom, hogy ott legyek Melbourne-ben.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ekkor mutatkozik be a 2019-es F1-es Ferrari
Következő cikk Agresszívan fog reagálni a Forma-1, ha nem működnek a 2019-es szabályok

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország