Giovinazzi abban bízik, ha így folytatja, senki sem veheti el az ülését

Antono Giovinazzi jövője továbbra is bizonytalan, de az olasz F1-es versenyző abban bízik, hogy ha hozni tudja a hátralévő futamokon, amit az előző versenyeken mutatott, akkor nem kell tartania attól, hogy jövőre ülés nélkül marad.

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A nyári szünetben kezdődött kisebb pilótakeringő egyik áldozata lehet Antonio Giovinazzi, aki visszafogottabban kezdett az Alfa Romeónál, és ezért a hírek szerint aggódhat az állásáért. A helyére állítólag Nico Hülkenberg pályázik, akinek a nyáron a Renault köszönte meg elmúlt időszakban mutatott áldozatos teljesítményét, de helyére Esteban Ocon érkezik. Hülkenberg próbálkozott a hírek szerint a Haasnál, ahol kitartanak az idei páros mellett, majd a hírek szerint a következő opció az Alfa Romeo lehetne. Egyelőre nem tudni, hogy áll a helyzet, de Giovinazzi biztos benne, hogy ha hozza elmúlt időszakban mutatott teljesítményét, akkor maradhat. Ugyanakkor egyelőre változás nem állt be ezen a téren a helyzetében.

"Nem sok minden történt, ahogy azt már sokszor mondtam is. Ha ilyen eredményekkel folytatom, akkor senki sem veheti el az ülésem. Továbbra is nyomom, és fókuszálok a feladatomra, ami nem más mint jövőre is maradni" - jelentette ki az olasz versenyző, aki továbbra is élvezi a Ferrari támogatását is. "Jó kapcsolatom van Mattia Binottóval, és nagyszerű volt, hogy Szingapúrban jelezte, hogy a Ferrari mindig támogat engem. Ez egy versenyzőnek nagyon fontos, hogy érezze a támogatást, szóval ezt köszönöm nekik. A Ferrarinak és az Alfa Romeónak egyaránt köszönöm, de most nekem kell hozni a legjobbat, hogy jövőre is legyen helyem."

Még több F1 hír:

"Teljes támogatását élvezem a csapatnak és Fred Vasseurnek, ő egy olyan profi, aki tisztában van vele, hogy mennek a dolgok az F1-ben, és azt is, hogyan a pályán kívül. Nagyon jó jóban lenni vele, beszélni vele a versenyekről, mert ő nagyon tapasztalt, sok jó versenyzővel dolgozott már együtt, szóval rengeteg mindent taníthat" - mondta jelenlegi csapatfőnökéről Giovinazzi, aki elmagyarázta, mi a különbség az egy és a kétéves szerződés között, neki idén év végén lejár a megállapodása az Alfával.

"Ha kétéves szerződésed van, akkor szabadabb vagy, és kisebb a nyomás is. Két évig biztosan ugyanannál a csapatnál leszel, megnyugodhatsz, mert nem befolyásoló tényező a csapattárs eredménye sem" - mondta Giovinazzi, aki már hozzászokott ahhoz, hogy a helyzete bizonytalan. "Már a kartban is olyan csapatom volt, amely ingyen tudott támogatni, majd amikor Formula-autóra váltottam, mindig volt valaki, aki az ülésemre pályázott. Már hozzászoktam ehhez a nyomáshoz, ami itt az F1-ben sem változott. De most ez egy normális nyomást jelent. Az F1-ben nagyon gyorsan változnak a dolgok, akár versenyről versenyre is, az egyiken még hős vagy, a másikon már nem, aztán megint igen. Nagyon gyorsan változnak a dolgok."


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Fontos lépés jön a 2021-es szabályok kapcsán – mi lesz a Ferrari vétójával?
Következő cikk Vettel szerint a Ferrari idén először Oroszországban volt kellően gyors a győzelemhez

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország