Giovinazzi: a Piastri okozta káosz egy potenciális lehetőség számomra
Antonio Giovinazzi a 2021-es idény végén veszítette el Forma-1-es ülését, azonban a Haas bejelentette, két szabadedzésen is lehetőséget ad az olasznak a szezon hátralévő részében. A pilóta abban bízik, jövőre ismét bizonyíthat.
Alaposan megbolydult a Forma-1-es pilótapiac a nyári szünetre fordulva, sorra érkeznek a bejelentések a jövő évi felállássokkal kapcsolatban. A bombát Fernando Alonso Aston Martinos szerződése dobta le, miután Sebastian Vettel bejelentette visszavonulását.
A hoppon maradt Alpine nem sokkal azután, hogy nyilvánosságra került Alonso átigazolásának híre, hivatalos közleményben jelezte, a csapat tesztpilótáját, Oscar Piastrit ültetik a spanyol helyére.
Csakhogy, az ausztrál versenyző ezt néhány órával később megcáfolta és kijelentette, nem fog az Alpine-nál versenyezni 2023-ban, aminek hátterében egy mclarenes megállapodás állhat.
Ezt a teóriát erősíti a tény, hogy a wokingi alakulat szerdán hivatalosan bejelentette, a szezon végén felbontják Daniel Ricciardo szerződését.
Jó néhány alakulat még nem döntött a jövő évi végleges pilótapárosáról, így például a Williamsnél, a Haasnál és az Alpine-nál is akad egy-egy üres hely, miután Nicholas Latifi és Mick Schumacher Forma-1-es jövője sem biztos.
Az idén a Formula E-ben versenyző Antonio Giovinazzi éppen ezen helyek egyikére pályázik, bár azzal az olasz is tisztában van, hogy talán más opciók után kellene néznie.
„Piastri egy különleges helyzetben van, nem tudjuk, mi lesz a történet vége, hiszen a McLaren még mindig nem jelentette be az érkezését. Talán ez lehetőséget ad a számomra, hogy F1-es ülést kapjak.“
„De persze nem ez az egyetlen célom. Kíváncsian figyelem a Ferrari hypercar-projektjét a WEC-ben és ezt is jó alternatívának tekintem“ - mondta Giovinazzi az Il Corriere dello Sportnak.
Az Alpine ezért is dühös: már készült az „Alonso-kiadás” az A110-ből
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.