Gerhard Berger szerint a motorban kell keresni a Ferrari hibáját

megosztás
hozzászólás
Gerhard Berger szerint a motorban kell keresni a Ferrari hibáját
Szerző:
, Szerkesztő
2020. júl. 9. 15:01

Az egykori versenyzőjük, Gerhard Berger szerint a Ferrari mostani egy másodperces lassulásának okát az FIA-vel kötött megállapodásuk körül kell keresni, de szerintük más téren sincsenek olyan jól felvértezve az idei szezonra, mint riválisaik.

Gerhard Berger összesen hat évet húzott le a Ferrarinál, öt futamgyőzelmet aratva náluk, manapság inkább passzívan figyeli a csapat dolgait, például azt, hogy a vörösök időmérős tempója az Osztrák Nagydíjon majd egy másodperccel volt rosszabb, mint tavaly.

Bár Mattia Binotto szerint ez elsősorban aerodinamikai probléma, és nincs köze ahhoz a tavalyi FIA-vizsgálathoz, aminek a végeredménye egy titkos megállapodással zárult, Berger szerint naivitás azt hinni, hogy ez nem így van:

„Mindannyian tudjuk, hogy tavaly valami nem stimmelt, az FIA-val volt egy titkos megállapodás és nem tudni, egészen pontosan mit találtak. Annyit tisztáztak, hogy amiről szó van, semmiképpen sem szabályos és szerintem ennek az oka a lassulásuk.”

Még több F1 hír:

„Ha most ránézünk a Ferrarira, látni, hogy egy másodperccel lassabbak, de az ügyfeleik is lassabbak, mint tavaly. Szóval egyértelmű, hogy itt valami igazítás történt, de szeretem a Ferrarit és nem akarok találgatásokba bocsátkozni. Hosszú az út addig, míg újra versenyképesek lesznek.”

A hét elején Mark Webber felvetette, hogy a maranellói istállónak riválisaihoz hasonlóan át kellene tennie a székhelyét az Egyesült Királyságba, Berger szerint korábban is boldogultak Olaszországban, úgyhogy más szervezeti probléma az, amivel most szembenéznek:

„Nagy-Britanniában mindig is remekül képzett szakemberek dolgoztak, de nem hiszem, hogy készen állnak összepakolni és Olaszországba költözni a családdal, az iskolás gyerekekkel. Ebből kiindulva könnyebb, ha inkább helyben szerezzük be a szakembereket a szigetországban.”

Gerhard Berger

Gerhard Berger

Fotó készítője: Ferrari

„Más részről, tudjuk, hogy a Ferrari Olaszországban is össze tud szedni egy jó csapatot. Ott is meg lehet csinálni, de kell egy, két, három erős vezető. Mindig is mondtam, szeretem Mattia Binottót, mérnökként már az én autóimon is dolgozott, rendes, okos, jószívű fickó.”

„Viszont, ha látjuk, hogy a Ferrarit egy ember, most épp Binotto vezeti technikai, politikai és versenystratégiai oldalról is, nézzük meg a többieket is: a Red Bullnál ott van Christian Horner, nagyon nagy elme, Adrian Newey, zseni a saját területén, ott van Helmut Marko, talán a legtapasztaltabb forma a motorsportban.”

„Ugyanez a Mercedesnél, ott volt Andy Cowell, Niki Lauda, Toto Wolff. Mind egyszerre segítik a csapatot. Politikailag, technológiailag, mindenhogyan. Kezdem azt hinni, hogy a Ferrari megközelítése nem elég. De ez mindig így volt, még a Ferrarinál is, menjünk vissza, ott volt Jean Todt, politikailag nyilván egy zseni, folyamatosan dolgozott, mindig rajta volt a Bridgestone nyakán és a többi.”

„Aztán ott van Ross Brawn. Fantasztikus, hatalmas tudású ember. Ott volt mellette Rory Byrne, a Forma-1 valaha volt egyik legjobb mérnöke, és ők dolgozhattak együtt Michael Schumacherrel. Szóval igen, egy ilyen csapat kell ahhoz, hogy valakit a bajnoki címig repítsenek.”

A Ferrari ennek ellenére úgy döntött, az aerodinamika útján viszik tovább a fejlesztéseiket.


Egy kulisszák mögötti videó, ami megmutatja, hogy a matricázás mennyire fontos a Forma-1-ben, elsősorban a szponzorok miatt. Egy kis érdekesség az olaszoktól.

Ajánlott videó:

Albon nem beszélt Hamiltonnal

Előző cikk

Albon nem beszélt Hamiltonnal

Következő cikk

Ocon örül, hogy egy olyan legendával dolgozhat majd együtt, mint Alonso

Ocon örül, hogy egy olyan legendával dolgozhat majd együtt, mint Alonso
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Stájer Nagydíj
Csapatok Ferrari Vásárlás
Szerző Kolláth Benjámin