George Russell: Ha majd visszanézek, azt mondhatom, hogy büszke vagyok

A Williams nagyon eredményes háromnapos tesztidőszakon van túl Bahreinben, minek után sok kört tudtak megtenni technikai meghibásodás nélkül. Most a csapat pilótáit a versenyhétvége médianapján faggatták arról, hogy mire lehet számítani tőlük a hétvégén.

George Russell: Ha majd visszanézek, azt mondhatom, hogy büszke vagyok

George Russellnek idén nagy esélye nyílhat arra, hogy a Mercedes egyik ülésének várományosa legyen, amennyiben sikerül olyan remek teljesítményt nyújtania, mint az előző két évben. A fiatal britet azonban most másról faggatták, például arról, milyen reményekkel állnak rajthoz a hétvégén.

„Annyira felkészültünk, amennyire ez a háromnapos tesztidőszak lehetővé tette. A csapat remek munkát végzett, a programunkat teljesítettük, nem voltak gondjaink, és nagyon várjuk már, hogy végre versenyezzünk, és megnézzük, hol áll mindenki.”

A Forma-1 idén lehetővé tette a fiatal rajongók számára, hogy a médianapon ők is feltegyenek kérdéseket kedvenceiknek. Russellt arról faggatta egy fiatal hölgy, mik voltak a szülei első reakciói, mikor előállt azzal, hogy versenyzésre adja a fejét.

Még több F1 hír:

„Támogattak abban, hogy azt csináljam, amit szeretek. Úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos volt, de ugyanakkor idegesek voltak, illetve félelmet éreztek” – jelentette ki Russell, akit aztán arról faggattak, hogy miért vállalta el a felkérést a GPDA szerepkörre.

„Először is, szerettem volna ezt a szerepet elvállalni, mivel úgy gondolom, hogy a GPDA sok éven át tartó munkája nagyszerű volt a sport számára. Valahányszor megtartottuk az eligazításokat a pilóták között, mindig beszéltünk bizonyos problémákról, amiken javíthatunk a sportban: biztonság, esetleg bármi egyéb.”

„Azt hiszem, hogy az élen járok Sebastiannal és Alexszel, hogy a versenyzők nézeteit tovább közvetítsem az FIA felé, és ha majd visszanézek, azt mondhatom, hogy részese voltam valaminek, amire büszke lehetek.

Hamilton a Vatikánt kritizálja...

megosztás
hozzászólás
Schumacher: A csapattársam annak idején figyelmeztetett Mazepinre, hogy agresszív
Előző cikk

Schumacher: A csapattársam annak idején figyelmeztetett Mazepinre, hogy agresszív

Következő cikk

Sainz arról, hogy készen áll-e a versenyzésre: „Valószínűleg nem...”

Sainz arról, hogy készen áll-e a versenyzésre: „Valószínűleg nem...”
Hozzászólások betöltése