George Russell át fogja értékelni azt az állítását, hogy a Red Bull nyer minden futamot – de még nem most

A szezonnyitó Bahreini Nagydíj időmérője után George Russell azt nyilatkozta, hogy a Red Bull fog nyerni minden futamot idén – ezt az állítását át fogja értékelni, de ezzel megvárja, amíg pályára viszi fejlesztéseit a Mercedes.

George Russell, Mercedes F1 W14, Lewis Hamilton, Mercedes F1 W14, Max Verstappen, Red Bull Racing RB19

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Ausztráliában jóval erősebb tempóra volt képes a Mercedes, mint az év első két futamán: az időmérőn Russell szűk 2,5 tizedes hátránnyal lett második, Hamilton pedig a harmadik rajtkockát szerezte meg. A rajtnál aztán mindkét Mercedes megelőzte Verstappent.

Végül azonban Russell motorhiba miatt kiesett, Hamilton viszont a szezon eddigi legjobb mercedeses eredményét szállítva a második lett, így a Mercedes a csapatbajnokságban harmadik, 9 ponttal állnak az Aston Martin mögött.

Az időmérő után Russell a korábbi állításáról nyilatkozott, mely szerint a Red Bull fog megnyerni minden futamot idén:

Még több F1 hír:

„Nyilvánvaló, hogy egy frusztráló időmérő után, mint amilyen Bahreinben volt, az ember mond bizonyos dolgokat a pillanat hevében. Továbbra is úgy gondolom, hogy a Red Bull egy kategóriával mindenki más előtt jár, és az is biztos, hogy Lewisszal a maximumot hoztuk ki magunkból szombaton.”

„A Max által elmondottak alapján még ennél is kicsit több lehetett a Red Bullban. Viszont most csak három tizedről beszélünk, míg normál esetben 1 másodperccel járnak előttünk. De még ez a három tized is óriási az F1 világában.”

A hírek szerint Imola előtt nem tudja pályára vinni új fejlesztéseit a Mercedes, Russell pedig egy újságírói kérdésre azt mondta, a fejlesztések érkezése után fogja átértékelni a Red Bull-lal kapcsolatos állítását:

„Nem adjuk fel, továbbra is keményen harcolunk. Akkor kell majd átértékelni ezt az állítást, amikor megérkeztek a fejlesztések az autónkra. Ekkor fogjuk igazából tudni, hogy úgy működnek-e a változtatások, mint amit vártunk tőlük. Utána viszont persze, miért ne?” – mondta Russell.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris: az F1-nek újra kell gondolnia a piros zászló alkalmazását
Következő cikk Todt: Horner és Wolff is azt akarta, hogy lépjek közbe Abu-Dhabiban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország