George Russell: Alonsótól tudtam meg, hogy nem vagyok dobogós

George Russell elmondta, hogy a repülőtéren tudta meg Fernando Alonsótól, hogy mégsem a harmadik helyen végzett Szaúd-Arábiában, de ezúttal is elmondta, hogy a spanyol érdemelte meg a pódiumot.

George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, in the Press Conference

Kifejezetten furcsán alakult a Szaúd-arábiai Nagydíj leintése utáni néhány óra, hiszen Alonso a harmadik, Russell a negyedik helyen futott be, azonban az Aston Martin versenyzője 10 másodperces büntetést kapott a futam után, amiért nem megfelelően töltötték le a büntetést.

Ezzel Russell örökölte meg a dobogós helyezést, majd az Aston Martin fellebbezett a büntetés ellen, és magyar idő szerint éjszaka vissza is kapta a dobogót Alonso, aki így 100 top 3-as eredménynél jár az F1-ben.

Még több F1 hír:

Az Ausztrál Nagydíj sajtótájékoztatóján George Russell elmondta, hogy Alonsótól tudta meg, hogy mégsem dobogós, de kiemelte, a spanyol érdemelte meg a harmadik helyet:

„Igazából Fernando szólt nekem először, hogy elvesztettem a dobogós pozíciót, mert összefutottam vele a reptéren. Szóval nyilván volt bennfentes információja a dolog kapcsán.”

„De egyértelmű, hogy helyes döntés született. Sajnálatos, hogy ekkora zűrzavar lett a belőle. Mi sem éreztük úgy, hogy megérdemeltük volna a harmadik helyet, de persze jó érzés, ha összejön. Aztán újra elveszettük, így az egész helyzet kicsit bután alakult” – mondta a brit.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Új szerepben tűnt fel Michael Masi az ausztráliai F1-es paddockban
Következő cikk Verstappen nem ért egyet Russell-lel: Maximum egy edzést töröljünk

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország